Már a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak is helyet adó ingatlan a 2004-es visszaszolgáltatás és az azt követő per következtében, 2005-ben jogerős bírósági ítélettel került az egyház tulajdonába,
Marius Paşcan parlamenti képviselő azóta is abban reménykedik, hogy rendkívüli perújrafelvétel révén sikerül visszaállamosítani az ingatlant.
A Népi Mozgalom Pártja (PMP) politikusa – aki prefektusként korábban számos pert indított a magyar kézbe visszajuttatott javak miatt – úgy véli, az egyház és az erdélyi római katolikus státus csúnyán átverte a román államot. Szerinte a marosvásárhelyi iskola épületét nem a katolikus hívek adományaiból építették, hanem Mária Terézia magyar királynő pénzéből. A státust pedig nem egyházi, hanem állami szervnek tekinti.
Paşcan újraindítaná az ügyet
Mondandója alátámasztásaként a honatya az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) átiratából idézett, amely szerint az Országos Restitúciós Bizottság 2004-ben törvénytelenül járt el, amikor elrendelte az iskolaépület visszaszolgáltatását. Mire azonban a feljelentők 2014. december 10-én a DNA-hoz fordultak, a restitúciós bizottság tagjai által elkövetett állítólagos bűncselekmény elévült. Az ügyészség válasza szerint a panaszosnak 2012. szeptember 20-ig kellett volna megtennie a bűnügyi feljelentést.
Marius Paşcan úgy véli: épp ez a bizonyíték arra, hogy a Klastrom utcai épületegyüttes soha nem volt az egyházé. A formai hibák miatt lezárt ügyet újra lehetne indítani, amennyiben a bíróság elfogadná a rendkívüli perújrafelvételt.
Ezzel szemben Holló László, a státus ügyvezető igazgatója emlékeztetni kívánt, 2004-ben a marosvásárhelyi városháza is ugyanarra a téves történelmi feltételezésre alapozva indított pert az ingatlan visszaszerzéséért.
A polgármesteri hivatal alapfokon nyert, jogerősen viszont vesztett. „A polgármesteri hivatal úgy gondolta, hogy a státus állami intézmény volt. A státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a státus állami intézmény lett volna, ami teljesen alaptalan” – fejtette ki egy lapunknak adott korábbi nyilatkozatában Holló László.
A marosvásárhelyi iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között, közel százharminc évvel Mária Terézia halála után épült.
A vásárhelyi egyike volt azon iskoláknak, melyeket az erdélyi római katolikus státus létrehozott a térségben. A brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium ingatlanjai mind a 20. század elején épültek. Ugyanígy az a gyulafehérvári épület is, amelyben jelenleg az 1918. december 1. elnevezésű román egyetem működik.
„Bizonytalan az Unirea sorsa”
Mivel teljesen birtokon belül érzi magát, a római katolikus egyház bármikor egyoldalúan szerződést bonthat a marosvásárhelyi önkormányzattal, és utcára teheti az Unirea Főgimnázium tanulóit – mutatott rá Marius Paşcan. A PMP Maros megyei parlamenti képviselője ezért sürgős alternatívát javasol egykori felettesének, Dorin Floreának. A polgármester valamikori sajtószóvivője arra szeretné rábírni az elöljárót, hogy mielőbb találjon új helyiséget a szerinte bizonytalan sorsú elitiskolának.
Paşcan a Maros-híd melletti kiürített kaszárnyát vagy a megszűnőben lévő építkezési szakiskola épületcsoportját tartaná a legmegfelelőbbnek, mindkét esetben viszont jelentős beruházásokra lenne szükség. A PMP képviselője szerint még így is jól járna a városháza, hisz megszabadulna a havi 25 ezer lejes bértől.
A bizonytalanság miatt az Unirea abba a helyzetbe került, hogy a szülők kezdik meggondolni magukat, hogy oda írassák-e gyermekeiket vagy sem.
Ezt az állapotot nem szabad fenntartani, mielőbb megoldást kell találni” – nyilatkozta Marius Paşcan.
A politikus és az Unireában oktató pedagógusok félelmét a Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése táplálja. Mint ismeretes, két évvel ezelőtt a felekezeti iskola visszafoglalta a tanintézmény Klastrom utcai kisebbik épületét, és az unireások most attól tartanak, hogy a katolikus középiskolát ért ügyészségi támadások miatt az egyház bosszúból szerződést bont az önkormányzattal - írja a kronika.ro.
0 Megjegyzések