Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kitalálod, miért maradhatott Spanyolországban a barcelonai támadás kitoloncolásra ítélt kiötlője?

Kiderült, hogy a barcelonai terrortámadást kiötlő imámot már évekkel korábban ki kellett volna toloncolniuk a spanyoloknak. Valamilyen varázslatos oknál fogva mégis az országban maradhatott.
Abdelbaki esz-Szatti imám volt az, aki radikalizálta a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terroristasejt tagjait. A ripolli mecsetben hirdette a dzsihadista propagandát, ám mint kiderült, nem is tartózkodhatott volna az országban – írja a Telegraph az El Mundo spanyol napilapra hivatkozva.

Esz-Szattit még 2010-ben tartóztatták le drogcsempészetért, amiért négy év börtönbüntetést kapott. Büntetésének letelte után ki kellett volna toloncolni Spanyolországból, ám a 42 éves marokkói férfi fellebbezést nyújtott be a döntés ellen.

A tárgyaláson azzal érvelt, hogy a deportálása sértené emberi jogait, a bíró pedig ezt elfogadta.

Majd esz-Szatti 2014 novemberében menekültkérelmet nyújtott be, aminek segítségével szabadon utazhatott a schengeni övezeten belül. Szabadulása után kezdte meg agymosó tevékenységét a ripolli mecsetben.

Esz-Szatti, aki a barcelonai terrortámadás kitervelője volt, nemrég életét vesztette egy alcanari robbanásban.

A spanyol hatóságok egyelőre nem reagáltak arra, hogy valóban ki kellett volna-e toloncolni a radikális imámot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések