Helyszíni riportban számol be a brit Daily Telegraph napilap arról, hogy mit mondott az iraki Ninive bíróságán az az ember, akit azzal vádolnak, hogy az Iszlám Állam harcosaként tíz embert megölt, többeket elrabolt és nőket erőszakolt meg.
Elmondta, havi 450 dollárnak megfelelő, 60 ezer dínáros fizetése mellett az Iszlám Állam egy külön házban tartott rendelkezésére az iraki jazidi kisebbséghez tartozó négy gyönyörű lányt, akikkel minden éjjel felváltva szeretkezhetett.
A lányok szűzen kerültek oda.
Az Iszlám Állam harcosait a következőképpen lehet menekülésre fogni: az iraki jazidi szűzek helyett rá kellene venni Heller Ágnest, Vásárhelyi Máriát, Szél Bernadettet és Szabó Tímeát, hogy másságszeretetüknek eleget téve önként ajánlják fel szolgálataikat az Iszlám Állam katonáinak.
Helyszínre érkezésüket követően a Daes öt napon belül összeomlana.
Forrás: lovasistvan.hu
0 Megjegyzések