Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Angliai Soros-pénzelésű szélsőbalos szervezet, embereket küldene az USA-ba, polgárháborúsdit játszani

Az egyesült királyságbeli szervezet beépített embereket küldene az Egyesült Államokba.
A kérdéses szervezet a Hope not Hate (HnH) névre hallgat, amely kedden a Twitteren szólta el magát. Üzenetük szerint Amerikában is kiterjesztenék tevékenységüket. Az üzenet alapján kétség sem férhet hozzá, hogy a nyitott társadalmatakarják népszerűsíteni:

Ti a kis játékfáklyáitokat hozzátok, mi pedig a beépített embereinket.”

A HnH jótékonysági szervezetként van regisztrálva az Egyesült Királyságban, nyíltan szélsőbaloldali propagandát folytat. Rendszerint jobboldali, konzervatív csoportosulásokat, szervezeteket vesz célba, a HnH bögyében van például Nigel Farage és a UKIP is.

A Soros-pénzelésű szervezet egyes vélemények szerint “orwelli”, hiszen ugyanazt a tevékenységet végzi, mint Abu Bakr Baghdadi (az Iszlám Állam vezetője), Oszama bin-Laden vagy a szaúdi kormány.

A HnH a brit kormány támogatását is maga mögött tudhatja, az igazgatótanácsában ugyanis szerepel egy munkáspárti parlamenti képviselő, bizonyos Ruth L. Smeeth is.

Több szálon is kötődik a HnH a Southern Poverty Law Center (SPLC) nevű baloldali nonprofit szervezethez. A két szervezet rendszerint hivatkozik egymásra, ha kutatásokról, felmérésekről van szó.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések