Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Nyomj egy lájkot, ha Te is imádod ezt a finomságot, amit az ország minden részén másként készítenek

Én is sokféle elkészítést ismerek és sokat kóstoltam is, de merem állítani, hogy én a szabolcsi elkészítési módot szeretem a legjobban. 
Édes levélbe töltve, vágott savanyú, paradicsomosan, és kukoricamáléval készül a rizs helyett vagy éppen felesbe rizs és kukoricamálé. A tetejére jó kis tejföl tálalásnál.

HOZZÁVALÓK

1 fej édeskáposzta (kisebb)
1 kg savanyú káposzta
50 dkg darált hús
30 dkg tarja (füstölt)
30 dkg kolbász (füstölt)
5 dl sűrített paradicsom
7-8 dl víz
10 dkg rizs
1 db vöröshagyma

őrölt bors
2 teáskanál pirospaprika
1 evőkanál olaj

ELKÉSZÍTÉS

Az édes káposztát tegyük bele egy fazékba, majd öntsük fel vízzel, majd a forrástól számítva, kisebb lángon, főzzük kb. 10 percig. Ekkor óvatosan vegyük ki, és tegyük hideg vízbe, hogy minél előbb lehűljön.

Ezután szedjük leveleire, majd a középső vastag eres részt vágjuk ki a levelekből.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a felhevített olajhoz, és pár perc alatt, pároljuk üvegesre. Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a pirospaprikát, keverjük össze, majd hűtsük ki.

A darált húst tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá a pirospaprikával összekevert hagymát, a rizst, ízlés szerint sót és őrölt borsot, és keverjük, gyúrjuk alaposan össze.

Ezután az elkészült töltelékkel töltsük meg az előkészített káposzta leveleket.

A savanyú káposztát kissé nyomkodjuk ki, hogy ne legyen nagyon savanyú, majd vágjuk fel kisebbre. (én mindig felvágom, mert így könnyebb fogyasztani)

A füstölt tarját vágjuk fel nagyobb kockákra, a kolbászt pedig karikázzuk fel.

Egy tepsibe (v. nagyobb lábasba) tegyük bele a felkockázott tarját, majd terítsük rá a savanyú káposztát. Ezután szórjuk meg a kolbászkarikákkal, majd helyezzük rá a megtöltött káposztát. (én kicsi mélyedéseket csináltam a savanyú káposztába, és abba helyeztem bele a tölteléket)

A sűrített paradicsomot keverjük simára a vízzel, majd öntsük a káposztára. Ezután fóliával fedjük le a tepsit, mielőtt a sütőbe helyeznénk.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 90 perc alatt pároljuk készre. (mire a töltelék, a káposzta és a füstölt húsok puhára főnek, a leve nagy része elpárolog, és kissé besűrűsödik)

Tálaláskor helyezzük tányérra a tölteléket, kanalazzuk mellé a savanyú káposztát a füstölt tarjával és a kolbásszal, majd úgy kínáljuk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések