Az olasz-osztrák határon található Brenner-hágónál felépített, határ menti átléptető rendszer bármikor beüzemelhető, ez Ausztria számára az utolsó megoldás – mondta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a Kurier című lap hétfői számában arra a kérdésre, hogy Ausztria felkészült-e az Olaszországból érkező nagyobb menekültáradatra.
A lap megjegyezte, hogy a “határzárnak” drámai következménye lehet a turizmusra, a gazdaságra és az ingázók mindennapjaira.
A miniszter a hétfőn megjelent nyilatkozatában úgy vélte, hogy a 2015-ös évhez hasonlóan Ausztria, Olaszország közvetlen szomszédjaként igen kiszolgáltatott helyzetben van. “Nem ismétlődhetnek meg a 2015-ös év eseményei” – szögezte le.
Doskozil már korábban beszélt arról, hogy figyelni kell az eseményeket a szóban forgó határszakaszon, és nem szabad arra hagyatkozni, hogy nem történik majd semmi.
Günther Platter tiroli tartományi vezető május végén úgy nyilatkozott, hogy egyelőre stabil, nyugodt és “átlátható” a helyzet a Brenner-hágónál, azonban más intézkedésekre van szükség, ha többen érkeznek. Nem zárta ki, hogy szükség esetén lezárhatják a hágónál lévő határszakaszt.
Az osztrák közszolgálati Ö1 rádió korábbi beszámolójában az is elhangzott, hogy a határszakaszt elméletileg pár órán belül le tudnák zárni, amennyiben erről megszületik a politikai döntés.
Az ausztriai Tirolt és az olaszországi Dél-Tirolt összekötő Brenner-hágóhoz tartozó határirányítási rendszer tavaly nyáron elkészült, de “menekültáradat hiányában” a határ ellenőrzését egyelőre nem kezdték meg. A konténerekben elhelyezett regisztrációs központban 24 óra alatt 1200 embert tudnak nyilvántartásba venni, mintegy 160-an fogják ellátni az adminisztratív teendőket. Nagyobb menekültáradat esetén 240-en is dolgozhatnak a regisztrációs központban.
A járművek ellenőrzésére öt sáv áll rendelkezésre, hogy a forgalom a lehető leggördülékenyebb maradhasson. A gyanús járműveket félreállítják és alaposabban átvizsgálják majd.
Doskozil a hétfői nyilatkozatában kijelentette: a földközi-tengeri útvonalon ismét sokan érkeznek. “Úgy tűnik, hogy hasonlóan a 2015-ös helyzethez, mindez jelenleg csak keveseket érdekel Brüsszelben” – mondta.
A miniszter szerint fogy az idő, ezért végleg ki kell építeni az unión kívüli menekültközpontokat. Így helyes lépésnek nevezte, hogy Olaszország befogadóhelyek kiépítésére törekszik Csádban és Nigerben.
A hétvégén Doskozil arról is nyilatkozott, hogy csak bizonyos feltételek mellett képzelhető el Ausztria részvétele az uniós védelmi politikában. Rámutatott: Ausztria semleges államként nem kényszeríthető arra, hogy katonai műveletekben vegyen részt. Meglátása szerint kevéssé a technikai feltételekre, inkább a komoly védelmi politikai együttműködésre kellene koncentrálni, az uniós biztonsági és védelmi politika feladata pedig a külső határok védelme kell, hogy legyen.
Forrás: tozsdeforum.hu
0 Megjegyzések