Azzal, hogy Donald Trump amerikai elnök kilépett a párizsi klímaegyezményből, emberek millióinak a halálos ítéletét írta alá, és nagy lökést adott egy olyan újabb népvándorlás kialakulásának, mely minden nemzetállamot el fog söpörni – írta Facebook-oldalán Jászberényi Sándor.
A Közel-Kelet országaiból rendszeresen tudósító Jászberényi apokaliptikus hangulatú – figyelmeztetéssel is felérő – véleményt fogalmazott meg a közösségi oldalán. Szerinte a fejlett nyugat nem érzi a klímaváltozás valódiságát a saját bőrén, és érdemes lenne kilépni a komfortzónánkból, utazni egy keveset, például a Közel-Keletre, mert ott máris láthatjuk, hogy az emberiség már most reménytelenül túlnépesedett, az alapvető források, például az élelmezés is komoly problémát jelent.
„Európa látta már a háború elől menekülők tömegét, de még semmit sem látott azokból, akik akkor fognak megindulni, amikor már nem lesz mit enni. Kerítés, fegyverek egy ekkora tömeget nem képesek megállítani. (…) A klímaváltozás nem mese, hanem valóság. Minél több ember él, annál katasztrofálisabb hatása lesz a legkisebb változásnak is.”
Jászberényinek nincsenek illúziói, szerinte a klímaegyezmény sem volt semmire sem garancia, de az Egyesült Államok nélkül biztos nem fog sikerülni megállítani az éghajlatváltozás következményeit. „Bibliai idők elé nézünk barátaim, mindannyian” – fogalmazott az újságíró.
Forrás: alfahir.hu
0 Megjegyzések