Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

DK: koncepciós per volt a Kúrián

A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője koncepciós pernek tartja a Sukoró-ügyben lefolytatott eljárást.
A Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit.

Gréczy Zsolt, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel kúriai döntéssel kapcsolatban vizsgálat lefolytatását szorgalmazta, hozzátéve, hogy amennyiben bűncselekményt követett el a bíró az eljárás során, börtönbüntetésre kell ítélni. 

A DK szóvivője a Sukoró-ügyben hangsúlyozta, a másodfokon eljáró bíró negyven percen keresztül sorolta milyen mulasztásokat követett el az ügyészség, és felmentette a vádlottakat. 

A szóvivő szerint senki nem követett el semmilyen bűnt, a magyar államot nem érte kár - emelte ki a szóvivő, hozzátéve: ezt a bíróság is elismerte, mégis börtönre ítéltek embereket. 

Szerinte minden elképzelhető akkor, amikor egy volt fideszes képviselőjelölt lesz a legfőbb ügyész. Arra a kérdésre, hogy a kúriai bíró viszont a Gyurcsány-kormány idején az Igazságügyi Minisztérium főcsoportfőnöke volt, azt mondta: azóta eltelt 8 év, nagyon sok minden történik az emberrel.

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések