Pallywood: a palesztinok és más közel-keletiek szépen kiérlelt, jellemzően az izraeli rendészeti, katonai akciók ellen bevetett médiamanipulációs technikája.
Mi volt a második palesztin intifáda kirobbanásának az egyik fő oka? Az, hogy az izraeliek hidegvérrel lekaszaboltak egy 12 éves kisfiút, Mohamed Al Durahot.
Biztos, hogy pontosan ez történt?
A palesztin források szerint 2000. szeptember 30-án a Gázai övezetben lévő Netzarim kereszteződésnél a palesztinok összecsaptak az ottani izraeli katonai kirendeltségen szolgálatot teljesítő izraeli katonákkal. Dzsamal Al-Durah a 12 éves kisfiával, Mohameddel egyetemben, balszerencséjére a tűzharc kellős közepébe csöppent, ami a kisfiú halálával végződött.
Abu Talal Rahmeh szerint, aki videóra rögzítette Mohamed halálát, az izraeliek vagy 40 percen keresztül lőttek a fegyvertelen és védtelen apára valamint a fiára. Az itt látható videók a nap eseményeivel, a gyilkossággal, és kihatásaival, valamint a több mint valószínű fabrikálásukkal foglalkozik.
A filmeket Richard Landes, a Second Draft, valamint Augeiász Istállója létrehozója készítette, és jelentős mennyiségű eredeti, a helyszínen készült felvétel található bennük, amik alapján nyilvánvaló, hogy rengeteg jelenetet megrendeztek.
Három film létezik:
– Pallywood, ami (többek között) a nap eseményeivel foglalkozik, valamint bemutatja, hogy nagy valószínűséggel az események nem pontosan úgy történtek meg, mint ahogy az a nagyközönség tudatában él.
– Al Durah, ami magával a “gyilkossággal” foglalkozik, és ami alapján megkérdőjelezhető a kisfiú halála.
– A Gyűlölet Ikonja pedig bemutatja, hogy a palesztinok hogy használták ki a kisfiú “meggyilkolását” a saját céljaikra. Ezenkívül kitárgyalja, hogy az esetet hogy használta fel, többek között, Oszama bin Láden, céljai elérésére (az umma, vagyis a muszlim közösség feltüzelésére), és hogy mindez milyen kihatással volt a világpolitikára, Izrael megítélésére, és hogy végül is miről is van szó.
0 Megjegyzések