Négynapos VIII. Békéscsabai Táncfesztivált és 23. Táncgálát rendeztek a Csabagyöngye Kulturális Központban péntektől hétfőig.
Igazán sokrétű és különleges rendezvény volt, élő zenés koncertekkel tarkítva, világsztárok fellépésével, ezenkívül nemzetközi versenyzők is eljöttek a megyeszékhelyre: Romániából, Olaszországból, valamint Szlovákiából.
Botta Tibor, a Modern Táncművészeti Alapítvány művészeti vezetője elmondta, hogy a nemzetköziség által tovább tudják fejleszteni a kapcsolati rendszereiket. Hozzátette, hogy a minden nap szinte reggeltől estig tartó programokon kétezer körül voltak a versenyzőkkel és a látogatókkal együtt a Csabagyöngyében, illetve a Szent István főtéren.
Olyan magas színvonalt hoztak a táncosok, hogy a döntések megkönnyítése érdekében tizedelni kellett a pontokat. Molnár Nikolett rúd- és légakrobata, valamint Kiss Róbert és Hortobágyi Brigitta, a Szegedi Kortárs balett táncművészei is felléptek a négy napos gálán. A szervezők úgy vélik, hogy a tánc világnapjához kötődő esemény méltán betöltötte szerepét.
Forrás: beol.hu

0 Megjegyzések