Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Kiderült, mennyi pénzt kapott a Békemenetet szervező CÖF

Az Átlátszó megkeresésére az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) azt közölte, hogy 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt.
Az összeget közérdekű adatigényléssel kapta meg a blog. Az MVM válasza az adatigénylésre egyébként ez volt:

“Először is szeretnénk tájékoztatni arról, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az elmúlt 20 évben sok milliárd forintot fordított társadalmilag fontos ügyek, események támogatására. Ezt minden esetben a cég saját forrásából fedezte.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az MVM Zrt. költségvetési befizető. Tájékoztatjuk, hogy az MVM Csoport 2016-ban összesen több mint 130 milliárd Ft-ot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző adónemekben és díjakban.

Konkrét kérdésével kapcsolatban szeretnénk tájékoztatni, hogy az MVM Zrt. 2016-ban támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt. Társaságunk 508 millió Ft támogatást adott az Alapítványnak, amely felhasználásának határideje: 2017. november 20.

Megjegyzendő, hogy a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közhasznú tevékenységet lát el. Így az Alapítványt támogató cégek a támogatást adóalap-csökkentésre használhatják fel.

Tájékoztatjuk, hogy az MVM Zrt. adóalapja a fent leírt támogatási összeg miatt 101 600 000 Ft-tal csökkent.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések