Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kerékpártúrával és konferenciával ünneplik a tó napját

Hagyományosan a Tisza-tó napja programsorozattal kezdődik a nyári szezon a Tisza-tónál, ám szerencsére manapság már nem egyetlen évszakra korlátozódik a térségbe érkezők érdeklődése”.
Ezt emelte ki Kovács Sándor, a megyei közgyűlés és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet a május 8. és 16. közötti rendezvénysorozat kapcsán szerveztek.

A X. Tisza-tó napja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan folytatódik a „Tiszta tó a Tisza-tó” projekt is, melynek egyik eleme a szelektív hulladékgyűjtő edények kihelyezése a tó kikötőiben és strandjain.

A számos program közül kiemelve Busi László, a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság vezetője hozzátette, hogy nyitórendezvényként a Tisza-tavi Közbiztonsági Koordinációs Bizottsága ülésezik. A hagyományos tókerülő kerékpártúrára idén május 13-án kerül sor, a résztvevőket minden településen vendégül látják helyi jellegzetes étellel, itallal.

A Tisza-tó napja programsorozat kísérő rendezvényét május 30-án Kiskörén tartja a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács. A Tisza-tavi turisztikai konferencia és szakmai műhelymunka kiemelt témája a tó helye a Debrecen–Hajdúszoboszló–Hortobágy térségben.

Forrás: szoljon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések