Hat autó karambolozott csütörtök délután a 47-es főúton. Ketten könnyebben sérültek meg, egy 20 éves nő súlyosan.
A baleset Derecske és Sáránd között történt. A mentés és a helyszínelés ideje alatt fél pályán haladhat majd a forgalom.
A Katasztrófavédelem közlése szerint egy ember súlyosan, kettő pedig könnyebben sérült meg a balesetben. Ratkó Attila, a Mentőszolgálat debreceni mentésvezetője a Dehirnek megerősítette ezt, a két könnyű sérültet a helyszínen látták el, a súlyos sérültet, egy 20 éves nőt a debreceni Kenézy Gyula Kórházba szállították be.
Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Dehir.hu-nak elmondta, az elsődleges információk szerint egy autó le akart kanyarodni a főútról. A mögötte haladó autós még meg tudott állni, az utána érkezők azonban már belehajtottak az előttük lévőbe, a járművek tolták egymásra az autókat.
0 Megjegyzések