A Szolnoki Olaj KK az Alba Fehérvár ellen győzött a férfi kosárlabda NB I középszakaszában, a felsőház 9. fordulójában.
Nehéz helyzetben fogadta a Szolnoki Olaj KK az Alba Fehérvár-Puebla Plus csapatát a középszakasz 9. fordulójában. A bajnoki címvédőnél Luksa Andric, Tóth Ádám és Aleksa Popovic sem léphetett pályára sérülés miatt. A fehérváriaknál továbbra is maródi volt Justin Edwards és Tóth Péter, Winston Shepard viszont visszatérhetett, aki a kispadról beszállva kapott lehetőséget.
Az Alba kezdte jobban a mérkőzést, Mohammed és Keller pontjaival rögtön 0-4-et mutatott az eredményjelző. Továbbra is a vendégek domináltak, a negyed felénél Lóránt kosara után már 4-14 volt az állás. Wittmann és Barnies kosaraival a negyed végére feljebb kapaszkodott az Olaj, de a negyedet Farr triplája zárta (15-23) - írja a BB1.hu.
Farr előbb visszaállította a tízpontos különbséget, majd Lóránt kosarával már 13-mal mentek a vendégek. Vojvoda pontjaival próbált meccsben maradni a Szolnok, de továbbra is magabiztosan, tíz pont körül állandósult az Alba vezetése. Végül a negyedet Pavlicevic záró hármasának köszönhetően sikerült egálra menteniük a hazaiaknak (34-42).
A harmadik negyed elején potyogtak a triplák, végül Barnies-nak köszönhetően felzárkózott öt pontra a Tisza-parti együttes. Úgy nézett ki, hogy nem lesz problémája az Albának, mert pár perc után Taylor újabb hármasa után újra tízzel vezetett a csapata. Pavlicevic fújt nagy hajrát, Wittmann távolija után pedig hosszú idő után egyenlő volt az állás 62-62-nél. Ezt még Vojvodának sikerült megfejelnie, így a gyengébb első félidő után már az Olaj várhatta előnnyel a folytatást (65-62).
Ahogy azt várni lehetett, nagy izgalmakat hozott az utolsó felvonás. Az Alba nem illetődött meg, és Mohammed triplája után már néggyel vezettek a 33. percben. A 37. percben Eilingsfeld duplájával egyenlített az Olaj, majd Boriszov középtávolijával a vezetést is átvette. Az utolsó perc nagy izgalmakat hozott. Az Alba Farr büntetőivel még tudott fordítani, de a túloldalon Barnies nem hibázott a büntetővonalról. A végén pedig már az is belefért, hogy Vojvoda csak egy büntetőt értékesítsen (80-78).
Szolnoki Olaj KK - Alba Fehérvár-Puebla Plus 80-78 (15-23, 19-19, 31-20, 15-16)
Felsőházi középszakasz, 9. forduló
Tiszaligeti Sportcsarnok,
V: Kapitány G., Győrffy P., Farkas G. (Faidt M.)
Szolnok: Pavlicevic 22/9, Vojvoda 20/6, Barnies 21/9, Borisov 4, Eilinsgfeld 6. Csere: Wittmann 5/3, Hajdu 2, Rudner -.
Alba: Taylor 15/9, Mohammed 11/3, Markovics 8, Lóránt 17/3, Keller Á. 10. Csere: Shepard 5, Farr 12/3, Keller I. -.
0 Megjegyzések