Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A gyógyulásért küzdő Bencének segítettek az összegyűjtött kupakokkal

Mathias Corvinus Collegium (MCC) új tehetséggondozó tréningje, a Fiatal Tehetség Program (FIT) felső tagozatos diákoknak kínál játékos gazdasági, egészségügyi, kommunikációs és természettudományos képzéseket.
Az ingyenes, hétvégi programok a gyakorlati angoltudást és a célzatos pályaválasztást is segítik. Tehetséges, közösségben aktív, új oktatási módszerekre fogékony általános iskolásoknak indított kurzus tematikája az iskolai órákon nem vagy kevésbé oktatott, ugyanakkor fontos, mindennapi életünkhöz sok szállal kötődő területekre összepontosít.

Az eredetileg meghatározott terven felül nemrégiben egy különleges akció kapcsán a jótékonykodást, másoknak való önzetlen segítségnyújtást „tanulták”.

– A részt vevő diákok mellett az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében Oros Vivien tiszapartis diákként önkénteskedett – tudtuk meg Bernáth Orsolyától, a program szolnoki régióvezetőjétől. 

– Vivien tagja a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapatának is, akik többek között Antal Bence jászszentandrási 13 éves fiúnak is gyűjtöttek kupakot. 

Bence 12 esztendős volt, amikor daganatos betegségét felfedezték. A gyors kezelések ellenére sem tudták azt elkerülni, hogy bal lábát amputálni kelljen. A család mindent megtesz annak érdekében, hogy fiuk felépüljön, hogy előteremtsék a gyógykezeléshez szükséges anyagiakat. Őket segítve számos jótékonysági akciót szerveztek a jószándékú emberek.

– Mivel az MCC célkitűzései között a karitatívkodás is megtalálható, örömmel kértük meg diákjainkat, hogy csatlakozzanak a jászsági fiatalok kezdeményezéséhez – tette hozzá Bernáth Orsolya. – Hihetetlen volt látni, hogy a képeken szereplő kupakok alig pár nap alatt gyűltek össze, és azóta is folyamatosan hozzák a gyerekek a kupakokat. 

Nagy örömünkre szolgál, hogy amint arról Tóth D. Csaba, a szervezet vezetője tájékoztatott minket, a csapat hivatalosan is bejegyzett karitatív szervezet lett. Bízunk benne, hogy a mostani jó viszony később is megmarad és több közös akciónk is lesz még a továbbiakban.

Forrás: szoljon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések