Elballagtak szombaton a somogyi középiskolások: családok, rokonok és barátok népes gyűrűjében ünnepeltek a diákok. Látványos rendezvényen búcsúztatták a fiúkat, lányokat a kaposvári Táncsics Gimnáziumban is. Megyénkben 31 intézményben 2755-en érettségiznek majd a fiatalok.
– Ha ide ér a csapat, a mama csokrát is add át – szólt egy középkorú hölgy útbaigazítása a férjnek, s máris nyújtotta a virágkompozíciót. Bár a Táncsics gimnáziumban szombaton hivatalosan tíz órakor kezdődött az ünnepség, de már előtt egy órával nem volt a környéken szabad parkolóhely, a szervezők óvatos becslése szerint is több mint ezren érkeztek.
– Egy perc múlva kezdés – hangzott a figyelmeztetés a végzős osztály tagjainak, akik Reőthy Ferenc igazgató vezetésével a második emeletről indultak, s az ünneplő menet körbe járta az iskolát. Videók, fotók örökítették meg a feledhetetlen pillanatokat, a patinás intézmény lenyűgöző virágdíszbe borult. A 2016/2017-es tanév 151 végzős diákját köszöntötték, az alsóbb éves diákok nevében Baintner Janka búcsúzott, a szülők nevében dr. Gilincsek Lajos, aki azt üzente a fiataloknak: ismerjék, s emlékezzenek arra, amit itt hagytak. Tradícióit, 200 éves múltját, hagyományát méltán ápolja ez az intézmény, számos olyan személy került ki e falak közül, akik később maradandót alkottak a saját szakterületükön.
– A ballagás egy nagyon sajátos érzelemvilágú ünnepség, mivel a búcsúzásról, az elválásról szól, egy kicsit az elmúlást juttatja az eszünkbe – emelte ki köszöntőjében Reőthy Ferenc, a Táncsics Gimnázium igazgatója. – Ez sokunkat szomorúvá tesz, hiszen valami visszavonhatatlanul befejeződött számotokra. Elmúltak a diákévek, véget ért az ifjúság e gondtalan szakasza. Örökre táncsicsos marad, aki ide tartozónak vallja magát, de már soha többet nem lesztek táncsicsos diákok.
DÍJAKAT, KITÜNTETÉSEKET IS OSZTOTTAK
Reőthy Ferenc arról is szólt: az öregebbeknek egyre nehezebb megfelelni annak a kihívásnak, amit a felgyorsult világ sebességével változó diákifjúság új megnyilvánulásai jelentenek. Időnként már azt sem tudják számontartani, hogy az X, Y, Z vagy melyik generációval dolgoznak együtt. Egy dolgot azonban állandónak érez: az embert emberré tevő lelki, szellemi, humán szintű létezést biztosító erkölcsi tényezőket, a társadalom fennmaradását biztosító együttműködési szabályokat. Számos diák kapta meg a Táncsics jelvényt, kimagasló eredményért külön elismerésben részesült Borbényi Márton és Tóth Viktor, míg az ifj. Matolcsy Gusztáv Alapítvány díját Gilincsek Balázs 12/A osztályos tanulónak ítélték oda.
A ballagás után következik a nagy erőpróba: 31 somogyi intézményben 94 bizottság előtt zajlanak az érettségik, összesen 2577 fiatal ad számot felkészültségéből. A megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint a kaposvári iskolákban 1393-an bizonyítják tudásukat, míg a megye más településein 1362-en. Összesen 10 458 vizsgát tesznek a diákok, ebből a középszint 9622, míg az emelt 836. Csiba Ágota főigazgatótól tudjuk: a Kaposvári Szakképzési Centrum 11 tagintézményében 1771 végzős van: esti tagozaton 378-, nappalin 1393 diák tanul. Az 57 szakgimnáziumi és szakközépiskolai osztályban 1111 diák ballag.
Forrás: sonline.hu
0 Megjegyzések