Miután a szolgáltatók megszüntették a hozzáférést egyes oroszországi weboldalakhoz, a Facebook közösségi oldal ukrajnai közönsége egyetlen nap alatt körülbelül 35%-kal nőtt – számolt be a Kárpátalja hetilap.
„Elemezve a TNS KANTAR CMeter adatait, az orosz források blokkolásának bejelentését követő második napon jól láthatóvá válik a Facebook-lefedettség tartós növekedésének trendje” – olvasható a TNS Ukraine közleményében.Az elemzők, akik valós időben követik nyomon az egyes oldalak általi lefedettség változását az internet ukrán szegmensében, rámutatnak, hogy a Facebook a legnagyobb növekedést az ország keleti részében könyvelheti el, mivel ott eleve alacsonyabbak voltak a mutatói.
A leggyorsabban a 14–20 éves felhasználók reagálnak a megváltozott helyzetre. Emellett a Google+ kis híján megkétszerezte napi látogatóinak számát.
Az EP emlékeztet, hogy Petro Porosenko elnök rendeletével életbe léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnak a szankcióval sújtott oroszországi cégek listájának bővítésére vonatkozó határozatát. A listára felkerültek többek között a Vkontaktye és az Odnoklassznyiki közösségi oldalak, valamint a Yandex.
A Vkontaktye ukrajnai irodájának sajtószolgálatánál közölték, hogy mindig kerülték a politizálást, s egyben a legnépszerűbb ukrajnai közösségi oldalnak nevezték magukat.
„Véleményünk szerint az internet lényegénél fogva nem ismer határokat. Védtük, és védeni fogjuk minden felhasználónk és partnerünk érdekeit” – olvasható közleményükben.
Az Ekonomicsna Pravda információi szerint a Vkontaktye weboldalát havonta 15,8 millió ukrán egyedi felhasználó keresi fel.

0 Megjegyzések