Az Egyesült Arab Emírségek 8 hercegnője csempészett be szolgákat luxuslakosztályukba Belgiumban, embertelen körülmények között tartották őket. 9 év után most jutottak el a tárgyalásig.
Az Egyesült Arab Emírségek 8 hercegnőjét vádolták meg emberkereskedelemmel és bántalmazással a belga bíróságon, írja a Deutsche Welle. Szolgáikat engedély és bejelentés nélkül hozták Európába, ahol fizetés és alvás nélkül éjjel-nappal dolgoztatták őket. Még meg is verték őket, ha nem tetszett nekik valami.
Az ügyre úgy derült fény, hogy az egyik szolga kiszökött és bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrség nyomozni kezdett, de a hercegnők ügyvédje jogi csatát indított, szerinte a rendőrség megsértette a hercegnők jogait azzal, hogy folyton a hotel lakosztályában kereste őket.
Kilenc évnek kellett eltenie ahhoz, hogy végre tárgyalhassa a bíróság az ügyet. Viszont annak az esélye, hogy a hercegnőket megbüntessék, igen csekély a belga ügyvédek szerint.
Ugyanis a 8 hercegnő az Egyesült Arab Emírségek egyik legbefolyásosabb családjához tartozik, a családé például a Manchester City fociklub.
Egy emberi jogi aktivista szerint nem ez az első ilyen eset. Korábban egy dubaji család csempészett be magának Ausztriába szolgákat, akiknek az volt a feledatuk, hogy neveljék a gyerekeket és végezzék el a házimunkákat. De amint csak egy kis hibát is elkövettek, azonnal büntetést kaptak. Ott is volt feljelentés, de a család elhagyta az országot.
Belgiumban is hasonló a helyzet.
Ha el is ítélnék a hercegnőket, az országuk megtagadná a kiadatásukat.
Forrás: 8 arab hercegnőt állítanak bíróság elé Belgiumban
Forrás: 8 arab hercegnőt állítanak bíróság elé Belgiumban
0 Megjegyzések