Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vonatok viszik messze az éjjeli álmot Muronyban

Akad olyan muronyi ház, ahol – amikor elhalad a vonat – nyikorog a kamraajtó, másutt ilyenkor berezonál az ablaküveg, többen pedig éjjelente négy-öt alkalommal is felriadnak a tehervonatok fülsiketítő „nyikorgása” miatt. 
A lakosság úgy véli, hogy a vasút-korszerűsítés során rossz helyre, a községtől távolabb eső részen épült fel a zajvédő fal, így az építmény összesen hat házat óv, a hangokat viszont felerősíti a falu irányába. A NIF Zrt. jelezte, ha megkeresik őket, kivizsgálják a helyzetet.

A Budapest és Békéscsaba közötti vasúti korszerűsítés befejezése óta gyakorlatilag nincs egy nyugodt óránk itthon – mesélték a problémával leginkább érintett muronyi településrészen, a Verseny utca falu felőli részén élők. Mester István, Dékány József, Hegedűs Imre és felesége, Hegedűsné Jelenka Éva elmondták, szerintük a gondokat az okozza, hogy a zajvédő falat nem a falu felőli, hanem a községtől távolabb eső oldalon építették fel.

– A beruházás előtt nem voltak ilyen gondok, hiszen a közeli erdős rész elnyelte a szerelvények dübörgő hangját, most azonban a fal visszaveri azt – számolt be negatív élményeiről Mester István és Dékány József.

Hegedűs Imre és felesége kifejtette, ha kint vannak az udvaron, amikor elhalad egy vonat, egymás szavát sem értik, a fülük fáj. Ha a férfi füvet nyír, a fűnyíró 90 decibelje ellen bedugja a fülét, a szerelvényeket ilyenkor is jól hallja. Mester István és Dékány József arról szólt, hogy házaikban berezonál az ablaküveg, illetve nyikorog a kamraajtó a vasúti közlekedés „mellékhatásaként”.

Hozzátették, a faluban sokakat zavar a helyzet. Mint mondták, Muronyban már mintegy kétszázan csatlakoztak ahhoz az aláírásgyűjtési akcióhoz, amelyben kérik, hogy a NIF Zrt., illetve a MÁV vizsgálja ki a körülményeket, és lépjen a faluban élők pihenése és normális életkörülményeinek biztosítása érdekében.

A lakók elárulták, hogy még a személyvonatok áthaladása a legelviselhetőbb, a gyors- és IC-járatok, illetve – ahogy írtuk – különösen a tehervonatok számukra elviselhetetlen zajjal közlekednek. Nem titkolták azt sem, hogy több ház új nyílászárókat kapott a fejlesztés során, de azok nem nyújtanak teljes védelmet.

Fekete Ferenc, Murony polgármestere hangsúlyozta, már a beruházás során, 2014-ben jelezte a kivitelezők felé, hogy aggályosnak tartja a zajvédő fal építésének helyét. Erről egyébként akkor lapunkban is beszámoltunk. A településvezető leszögezte, amint megérkezik az önkormányzathoz a lakosok aláírásával ellátott dokumentum, azonnal a vasúttársasághoz és a NIF-hez fordul majd.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél leszögezték, a Gyoma–Békéscsaba vasútvonal átépítése az érvényes vasúthatósági építési, környezetvédelmi engedélyben foglaltaknak megfelelően történt. Az engedélyezési eljárások az önkormányzat – mint szakhatóság – részvételével zajlottak - írja a beol.hu.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések