Nagyjából háromezer sörnyitója van Heim Lajosnak, aki arról is mesélt lapunknak, hogy az egyikhez egy kisborjú megszületése kapcsán jutott hozzá. Ráadásul kiderült, hogy az eleki állatorvos nem is szereti a sört.
– Hogy találta ki, hogy sörnyitókat kezd gyűjteni?
– Az emberi hülyeség határtalan, ez az egyik oldala a dolognak, de az igazság az, hogy fiatalon sokáig a Kőbányai Sörgyár kosárlabdacsapatában játszottam. Sört azonban nem nagyon ittunk. Egyszer viszont vendégek jöttek hozzánk, és vettem nekik pár üveggel, de kiderült, hogy nem volt otthon sörnyitó. Ezért abból is vettem párat, amiket később kiakasztottam a falra. Jól nézett ki, ez volt nagyjából a kezdet.
– Jó, ekkor volt pár darab, de hogy lett belőle háromezer?
– A következő alkalommal, ha jól emlékszem, elhívtak egy borospincébe, ahol olyan bontók voltak, amiknek az egyik fele sörnyitó volt. Már hoztam is el őket. Azokat is kitettem a falra, ami így egyre jobban nézett ki. Ezek után pedig, akárhová mentem, mindenhonnan hoztam egyet, vagy amennyit találtam. Persze, a mostani gyűjtemény összeszedése azért beletelt pár évbe. Ezeknek a nyitóknak a kilencven százalékával különben soha senki sem bontott fel egyetlen üveg sört sem.
– Ahogy elnézzük, akad nem is egy különleges darab. Azokat honnan szerezte?
– Ha hiszi, ha nem, volt olyan, amit egészen egyszerűen az utcán találtam. De, mivel ugye állatorvos vagyok, sok helyen megfordulok, ráadásul sok olyan helyen, ahol a konyhában kell kezet mosni. Mivel a nyitókat jellemzően ott tartják, azokat is el szoktam kérni. De nem ezek az igazán különleges darabok. Már eljutottam odáig, hogy külföldről is kapok ajándékba, nem is keveset.
– Tehát akkor a különleges darabok honnan vannak?
– Először egy kis történelem: a sörnyitó nem túl régi találmány. Magát a söröskupakot is csak az 1800-as évek végén találták ki. A nyitók ez után jöttek. Az én legrégibb nyitóm százéves, és egy nagyon szomorú történet kapcsolódik hozzá. Megjárta Auschwitzot.
– Egy túlélőtől kapta?
– Igen. A nevét is megmondom: Klein Imre bácsi volt. Őt 1944 legelején elhurcolták Auschwitzba, ahová elvitte a nyitót is. Neki egyébként szerencséje volt, mert nem a lágerbe került, hanem Göbbels sógorának volt a kocsisa. Imre bácsi túlélte a deportálást, és visszahozta a sörnyitót. A felesége és a három lánya viszont nem jött vissza, mindannyian a nácik áldozatai lettek. Tőle kaptam ezt a darabot.
– Szomorú történet…
– Ezen a nagy becsben tartott bontón kívül lényegében Európa összes országából vannak nyitóim, de egyiptomi, kanadai és amerikai darabok is akadnak a gyűjteményben.
– Úgy tűnik, a sörnyitógyűjtés nem túl bonyolult dolog. Ha lát egyet, megveszi, vagy elkéri a gazdájától.
– Azért ez nem ennyire egyszerű, bár a múltkor Elek német testvérvárosától egy egész szatyorral kaptam. Nehezebb volt a dolgom azonban Juliska nénivel. Az eleki asszony konyhájából nem tudtam elhozni a sörnyitót, hiába kértem, nem adta. Egészen addig, amíg nem ellett a tehene. Amikor már könyékig voltam a jószágban, megkérdeztem, hogy mi van a sörnyitóval. Már hozta is.
– Még most sem iszik sört?
– Nem igazán.
Forrás: beol.hu
0 Megjegyzések