Szemtanúk számolnak be az április 3-i oroszországi terrortámadás alatti és utáni pillanatokról, az állomáson eluralkodó káoszról és a vaksötétben botorkálásról.
A terrortámadás egyik szemtanúja egy villámlásról és zajról számolt be. “Mindenhova összetört üvegszilánkok repültek, és elterjedt a robbanóanyag szaga” – mesélte a férfi, aki elmondása szerint még katona korából emlékezett a TNT jellegzetes szagára. A detonáció után vaksötét lett. Bár mindent hallott, de mintha teljesen megbénult volna. Látta a menekülő embereket, de nem értette, mit mondanak, mit kiáltanak.
Túlélők a liftből, a metróról, az állomásról, otthonról
Egy másik szemtanú a robbanás pillanatában a metró liftjében utazott. Egy női sikolyt hallott, majd hirtelen megállt a lift. Rövidesen az egész állomáson eluralkodott a pánik, majd megjelentek a metró munkatársai, és közölték az utasokkal, hogy azonnal el kell hagyniuk a metróállomást.
A felrobbantott metrószerelvényből kimenekülők között sokaknak lángolt a haja is – mondta egy harmadik túlélő, aki arról számolt be, hogy érezte, ahogy megremeg alatta a föld a detonáció alatt. Mindent elárasztott a füst, az állomáson eluralkodott a pánik.
A TASZSZ orosz hírügynökség egy olyan túlélővel is beszélt, aki a metrón utazott, mikor felrobbant a bomba. “Mindenki a halált várta” – mesélte a túlélő. Elmondása szerint mindenkit vér borított.
“Óriási robbanás volt! Túléltem! Az állomás tele van füsttel! Ez egy rémálom, maga a pokol” – írta a közösségi médián az egyik szemtanú.
“Egy erős lökést éreztem, majd a puskapor szagát. Ezután beérkeztünk az állomásra és a metró megállt. Az emberek a kitört ablakokon menekültek ki a szerelvényből, a metró munkatársai is itt húzták ki a sérülteket” – mesélte egy Andrey nevű túlélő a Russia Today hírportálnak.
“Reszketek a félelemtől. Ha a legjobb barátnőm fél órával korábban indul haza a metróval, akkor lehet, hogy már ő sem élne” – írta egy másik lány a közösségi médián.
Forrás: hirado.hu
Forrás: hirado.hu
0 Megjegyzések