Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Le Pen: Én vagyok a nép jelöltje

A francia elnökválasztást első fordulója után elmondott beszédében harcot hirdetett a féktelen globalizáció ellen a Nemzeti Front jelöltje.
Nagy sikerként ünnepelte Marine Le Pen, hogy bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába. A Nemzeti Front vezetője az első fordulót követő beszédében harcot hirdetett a „féktelen globalizáció” ellen, szerinte Franciaország túlélése a tét.

„Van lehetőség a változtatásra, az igazira, nem arra, amelyet az egymást követő kormányok jelentettek anélkül, hogy bármi megváltozott volna. Amit én javaslok, az nagy átalakulás, alapvető változás, amely másfajta politikát vezet be, más arcokkal, és azzal a megújulással, amelyre vágynak. 

Ez természetesen nem képzelhető el Francois Hollande örökösével, és mindazzal a kudarccal, amelyet katasztrofális elnöksége hozott az utóbbi öt évben. Eljön az annyira áhított változás. Itt az ideje megszabadítani a francia népet az arrogáns elitektől, akik diktálni akarnak neki. Én vagyok a nép jelöltje” – fogalmazott Le Pen, aki minden francia hazafi támogatását kérte az elnökválasztás második fordulójában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések