Nem mindennapi meglepetést ötlött ki a nyolcvanadik születésnapját ünneplő gyomaendrődi nagymamájának az Ausztriában élő Simon Vivien. A lány arra kért ismeretleneket és ismerősöket, hogy küldjenek születésnapi üdvözlőlapot Róza mamának.
„Szeretnélek titeket megkérni arra, hogy segítsetek a nagymamám 80. születésnapját felejthetetlenné varázsolni, mégpedig úgy, hogy postán küldtök neki egy szülinapi képeslapot” – ezt írta ki közösségi oldalára az Ausztriában élő Simon Vivien, aki Gyomaendrődről származik. Amikor megkérdeztem, hogy írhatnék-e az akciójáról egy cikket, azonnal beleegyezett, egyet kért csupán: azt, hogy április másodikán menjük Gyomaendrőd-Öregszőlőbe, mert akkor lesz a születésnap, és akkor adják át a képeslapokat is.
Így is tettünk, Kiss Zoltán fotós kollégával kocsiba ültünk, meglátogattuk Róza mamát. Először nem vele találkoztunk. Úgy beszéltük meg, hogy délután egy órára az Öregszőlőben működő élelmiszerbolthoz megyünk, ahol Vivien anyukája dolgozik. (A lány ugyanis sajnos nem tudott hazajönni a jeles napra.) Megtaláltuk az élelmiszerboltot, ami már zárva volt, viszont egy fiatalember várt bennünket. Elkalauzolt a két házzal arrább lakó Róza nénihez, akinek ekkor még fogalma sem volt róla, hogy újságírók fogják szórakoztatni a nyolcvanadik születésnapján. Miután megérkeztünk a takaros házhoz, mi léptünk be először az ajtón, és azonnal át is adtunk a meglepett asszonynak egy ajándékcsomagot, azaz nem üres kézzel érkeztünk.
Róza néni nagyon meglepődött, de a hangulat egy percig sem volt kínos, örült nekünk és az ajándéknak is. A meglepetéseknek egyébként még nem volt vége, jött ugyanis Vivien anyukája, akinek a címére érkeztek a képeslapok, és egy ajándékos tasakból az asztalra öntötte mind a 74 üdvözlőlapot. Közösen olvastunk bele néhányba, és a legmeglepőbb talán az volt, hogy a posta nagyobb része külföldről, természetesen Ausztriából érkezett, de ha jól emlékszem, valaki Mohácsról is felköszöntötte az ünnepeltet.
Miután ezt átbeszéltük, Róza mama kezdett mesélni. Elmondta, hogy Dévaványán született, de egy tiszabábolnai férfiben találta meg az igazit, így oda ment férjhez 1955-ben. Két gyermekük született, és már van a családban dédunoka is. Egyébként le is húztak Borsodban 16 évet, de utána mégis visszajöttek Békésbe, de már nem Ványára, hanem Gyomára. Róza mama addig a mezőgazdaságban dolgozott, de miután hazaköltöztek, az akkor még működő cipőgyárban, az ENCI-ben kezdett dolgozni. Ötvenéves koráig tudott dolgozni, de utána sajnos leszázalékolták.
– Sokszor, sokféle mindennel műtöttek – mondta. Megdöbbentő egyébként, főleg ennek a fényében, de a nagymama tökéletesen tartja magát, nyolcvanévesnek legalábbis nem néz ki, annyi biztos. Amikor ezt említjük, csak mosolyog, de gyorsan kiderül: azért, mert mások is szokták ezt mondani neki. Arra a kérdésre, hogy egész álló nap mivel foglalkozik, azt mondja, hogy – bár nem nagy a ház – mindig van mit tenni.
– Egészsége miatt a kertben már nem nagyon dolgozik, de gyakorlatilag alig van olyan nap, hogy ne sütne valamit a család Magyarországon maradt részének – mondja Róza néni lánya. Amikor az idegenbe szakadt unokát és dédunokát említjük, mindenki elszomorodik kicsit, de csak abban állapodnak meg, hogy az ausztriai lehetőségeket össze sem érdemes hasonlítani a békésiekkel.
Így is tettünk, Kiss Zoltán fotós kollégával kocsiba ültünk, meglátogattuk Róza mamát. Először nem vele találkoztunk. Úgy beszéltük meg, hogy délután egy órára az Öregszőlőben működő élelmiszerbolthoz megyünk, ahol Vivien anyukája dolgozik. (A lány ugyanis sajnos nem tudott hazajönni a jeles napra.) Megtaláltuk az élelmiszerboltot, ami már zárva volt, viszont egy fiatalember várt bennünket. Elkalauzolt a két házzal arrább lakó Róza nénihez, akinek ekkor még fogalma sem volt róla, hogy újságírók fogják szórakoztatni a nyolcvanadik születésnapján. Miután megérkeztünk a takaros házhoz, mi léptünk be először az ajtón, és azonnal át is adtunk a meglepett asszonynak egy ajándékcsomagot, azaz nem üres kézzel érkeztünk.
Róza néni nagyon meglepődött, de a hangulat egy percig sem volt kínos, örült nekünk és az ajándéknak is. A meglepetéseknek egyébként még nem volt vége, jött ugyanis Vivien anyukája, akinek a címére érkeztek a képeslapok, és egy ajándékos tasakból az asztalra öntötte mind a 74 üdvözlőlapot. Közösen olvastunk bele néhányba, és a legmeglepőbb talán az volt, hogy a posta nagyobb része külföldről, természetesen Ausztriából érkezett, de ha jól emlékszem, valaki Mohácsról is felköszöntötte az ünnepeltet.
Miután ezt átbeszéltük, Róza mama kezdett mesélni. Elmondta, hogy Dévaványán született, de egy tiszabábolnai férfiben találta meg az igazit, így oda ment férjhez 1955-ben. Két gyermekük született, és már van a családban dédunoka is. Egyébként le is húztak Borsodban 16 évet, de utána mégis visszajöttek Békésbe, de már nem Ványára, hanem Gyomára. Róza mama addig a mezőgazdaságban dolgozott, de miután hazaköltöztek, az akkor még működő cipőgyárban, az ENCI-ben kezdett dolgozni. Ötvenéves koráig tudott dolgozni, de utána sajnos leszázalékolták.
– Sokszor, sokféle mindennel műtöttek – mondta. Megdöbbentő egyébként, főleg ennek a fényében, de a nagymama tökéletesen tartja magát, nyolcvanévesnek legalábbis nem néz ki, annyi biztos. Amikor ezt említjük, csak mosolyog, de gyorsan kiderül: azért, mert mások is szokták ezt mondani neki. Arra a kérdésre, hogy egész álló nap mivel foglalkozik, azt mondja, hogy – bár nem nagy a ház – mindig van mit tenni.
– Egészsége miatt a kertben már nem nagyon dolgozik, de gyakorlatilag alig van olyan nap, hogy ne sütne valamit a család Magyarországon maradt részének – mondja Róza néni lánya. Amikor az idegenbe szakadt unokát és dédunokát említjük, mindenki elszomorodik kicsit, de csak abban állapodnak meg, hogy az ausztriai lehetőségeket össze sem érdemes hasonlítani a békésiekkel.
Forrás: beol.hu
0 Megjegyzések