Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Az Iszlám olyan, mint a bozóttűz vagy gyűrűsféreg fertőzés: parazitaszerűen emészti fel az egészséges nem-Iszlamista társadalmakat

Iszlám legjobban talán egy önmagától szaporodó számítógép vírusra hasonlít. Egy hydra fejű szörnyeteg amit kitalálói megállíthatatlan erőnek a világhódítás céljára terveztek. 
Szinte lehetetlen eltörölni mert nincs központi agya vagy irányítóközpontja. Az Iszlám olyan mint egy tengeri csillag: Ha levágsz egy végtagot, akkor egy másik nő helyette. A muszlim vezetők és az Iszlám csoportok nevei ideiglenesek és igazából nem is fontosak. Osama Bin Ladent és az Al Qaedát lecserélte Al-Baghdadi és az Iszlám Állam, de ezeket is majd leváltja valaki. Miközben muszlim vezetők és rezsimek jönnek-mennek, az Iszlám maga maradt a hadiösvényen a nem-muszlim világgal már több mint 1400 éve.

Az Iszlám nem ismeri el a nemzeti határokat. Az igazhitű muszlimoknak csak két részből áll a világ. Az első a „Dar al-Islam” – Az iszlám háza ami azt a terület jelenti, amit már meghódított és híveik lakják. A másik „Dar al-Harb” – a háború háza, amelyet bármi áron az iszlám részévé kell tenni, beleértve az erőszakos Jihadot („szent háborúval”). Az Iszlám terjedése néha hosszú időkre megáll, de sokszor előre mozogva újabb területeket hódit meg. Ami terület egyszer az Iszlám hatalmába jutott, ritkán kerül vissza: Spanyolország az egyetlen figyelemre méltó kivétel.

A muszlim világnak nincsenek könyvei és nincsenek új találmányai sem. Azonkívül, hogy véletlenül olajat találtak a talpuk alatt, a legtöbb Iszlamista nemzet visszamaradott és szegény. Szóval akkor hol van az erőforrása az Iszlám folyamatos terjeszkedésének az elmúlt 14 évszázadban? Az Iszlám motorja és áramforrása a Koran és a Hadith, avagy Mohammed kijelentései. Egy messiási Próféta, Kalifa vagy főpap (Ayatollah) a szükséges karizmával felgyorsíthatja az Iszlám hódításának ütemét, de az egyedi emberek általában nem irányítják ezt a folyamatot.

A világi „névleg muszlim” erős emberek mint Saddam Hussein vagy Muamar Qadafi csak egy ideig tarthatják az Iszlámot az ellenőrzésük alatt, – általában brutális módszerekkel -, de erős emberek gyakran merényletek áldozatai lesznek, vagy más módon lekerülnek a hatalomból és ha más nem, hát örökké ők sem élhetnek. Ha egyszer a világi erős ember eltűnt, fanatikus papok mindig fel tudnak lázítani eléggé egy csapat túlbuzgó fanatikus muszlimot, hogy vissza állítsák a radikális Iszlám rezsimet a Sharia törvénnyel úgy ahogy a Korán előírja.

Az erős embert követő vallási fanatikus Iszlamista vezető mintája rengetegszer lejátszódott az elmúlt évezredben sőt még régebben is. Nem szabad bedőlni az olyan modernista uralkodóknak mint Abdullah király Jordániában. Az Iszlám igazi követője számára bármely király és erős ember csak egy puskalövésre vagy gránáthajításnyira van hatalmának megfosztásától és egy fanatikus iszlamistával való lecserélésétől.

Mohammed 7-ik századi terve a globális hatalomról élénken virul és mindig kész arra, hogy újabb kitörést hajtson végre. Az Iszlám olyan mint a bozóttűz vagy gyűrűsféreg fertőzés: halott és puszta a közepén de akár egy tűz, parazitaszerűen emészti fel az egészséges nem-Iszlamista társadalmakat maga körül. Vajon mi adja ezt a fanatikus motivációt nemzeteknek és népeknek amelyek egyébként teljesen energia és ötlet menteseknek tűnnek?

A motiváció a Korán és Hadith szavaiban keresendőek. Leegyszerűsítve a világi körben ezek az Iszlámi szövegek isteni jóváhagyást tartalmaznak kéj-gyilkosságra, rablásra, nemi erőszakra és a hitetlen rabszolgák elejtésére. Amikor ezek a jihadisták meghalnak, akkor 72 szűz rabszolga lánnyal töltött végtelen orgiával jutalmazza őket Mohammed a beteg, gonosz és perverz Muszlim mennyországban. A zsidó és keresztény bibliával ellentétben a Korán és Hadith nem az ember jobbik énjét szólítja meg, hanem annak legsötétebb oldalát. (Jellemző, hogy Mózes és Jézus egy-egy hegytetőn beszéltek Istennel, közben Mohammed Allahtól egy denevérekkel teli barlang mélyében kommunikált.)

Egy jelentős és állandó Iszlám reform egyszerűen lehetetlen, mivel az újabb és újabb fanatikus generáció az eredeti módosítatlan Korán és Hadith-ot mint fegyvert használva mindig kijelentik, hogy a reformisták elhagyták a hitet és legyilkolják őket. Az Iszlámban a fanatikusok egyik kezükben a megváltozhatatlan Koránnal, a másikban a karddal mindig készek, hogy megszerezzék a teljes hatalmat és végezzenek ellenségeikkel.

Ez a folyamatos veszély félelmet gerjeszt és szinte minden nem-muszlimot óvatosságra kényszerít ha muszlimokkal van dolga, nehogy később elveszítse a fejét. Ez a mesterségesen generált megfélemlítés fegyverként szolgál az Iszlamistáknak azok ellen, akik egyébként ellenállnának terjedésüknek. A megváltozhatatlan Korán folyamatos forrása a véres Iszlamista hódításnak. A radikális iszlám az igazi iszlám, a koráni iszlám az igazi iszlám.

Aki ezt keserű valóságot nem hajlandó megérteni, veszélyesen figyelmen kívül hagyja az elmúlt 1400 év emberi történelmét.

Forrás: eagle-eyes.blog.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések