Egyértelmű, hogy annak, aki már régebb óta vágyik babára, könnyebben maga mögött hagyja a munkahelyi karrierlétrát több a türelme is, de nézzük a többi okot is.
Az idősebb anyák gyermekei lelkileg kiegyensúlyozottabbak lehetnek, mint az életük korai szakaszában a családalapítás mellett döntő hölgyek utódai – állapította meg egy dán egyetemi kutatás. Az okok között azt említik, hogy az „idősebb” nők mentálisan sokkal rugalmasabbak, mint fiatalon voltak, és kevesebbet veszekszenek a gyermekeikkel.
Az idősebb anyák gyermekei lelkileg kiegyensúlyozottabbak lehetnek, mint az életük korai szakaszában a családalapítás mellett döntő hölgyek utódai – állapította meg egy dán egyetemi kutatás. Az okok között azt említik, hogy az „idősebb” nők mentálisan sokkal rugalmasabbak, mint fiatalon voltak, és kevesebbet veszekszenek a gyermekeikkel.
A fejlődő világban egyre később vállalnak a nők gyermeket. Míg jó pár évtizeddel ezelőtt természetes volt, hogy egy hölgy húsz éves kora után családot alapított, sőt, az sem számított extrém helyzetnek, ha alaki 18-19 évesen megszülte első gyermekét, mára erősen eltolódott ez a kor 30 év fölé.
A jelenség egész Nyugat-Európában, de Magyarországon is jó ideje tapasztalható. Az okok között az egzisztenciális biztonság megteremtését, a tanulás hosszának kitolódását, a nők számára is egyre fontosabb karrierépítést említik.
A demográfusok és az orvosok azonban rendre figyelmeztetnek a jelenség negatív hatásaira, egyebek közt a harmincas évei végén, vagy 40. életéve után gyermeket vállaló nők és utódaik esetében megnövekvő egészségügyi kockázatokra, illetve arra, hogy a kései „kezdéssel” a hölgyek jelentős része kevesebb gyermeket hoz a világra, mint amennyit egyébként nyugodt szívvel vállalna – vagyis hozzájárul a lakosság fogyásához.
A dániai Aarhus Egyetem kutatói most teljesen új megvilágításba helyezték a korkérdést. Összesen 4.741 esetet vizsgáltak meg, és azt állapították meg, hogy lelkileg jobb hatással van a gyermekre, ha az édesanyja idősebb.
Egy neves európai pszichológiai szaklapban publikált tanulmány szerint az idősebb nők nem szidják meg olyan rendszerességgel, és nem élnek olyan sűrűn a fizikai fegyelmezéssel, mint a jóval ifjabb nők. Ezt azzal magyarázzák, hogy a kor előrehaladtával szellemileg sokkal rugalmasabbak, elfogadóbbak lesznek az emberek, önzésük csökken, így a gyermek szempontjából sokkal jobban tolerálják a magatartásbeli kilengéseket.
A 7-11 éves gyerekek viselkedésén sok esetben érezhető, hogy a szülők fiatalok vagy idősebbek – írta meg a kutatásról beszámoló brit Independent című lap. A kutatók úgy találták, korosabb szülők esetében sokkal kevesebb gyermeknek vannak viselkedési, beilleszkedési vagy érzelmi problémái a fiatalokhoz képest. A hatás még 15 éves korban is kimutatható.
Külön érdekesség, hogy az eredményeket nem befolyásolta, milyen társadalmi státuszú a család, mennyire magas vagy alacsony a szülők képzettsége, milyen anyagi helyzetben vannak. Dion Sommer professzor azt mondta, „azzal tisztában voltunk már eddig is, hogy az emberek életkoruk előrehaladtával egyre elfogadóbbak lesznek, a toleránsabb emberek pedig sokkal jobban tudják kontrollálni saját érzelmeiket.” Ez pedig sokat jelenthet a gyermekeknek, akik így kevesebb abúzusnak vannak kitéve szüleik részéről, s lelkileg kiegyensúlyozottabbak lehetnek az ifjabb szülők gyermekeinél.
A vizsgálat arra nem tért ki, hogy kamaszkor után is érezhető különbség mutatkozik-e az ifjak lelki egyensúlyában, meddig tart a szülők viselkedésének hatása - írja a csalad.hu.
0 Megjegyzések