A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

2,3 milliárd megy a debreceni büdzséből a közösségi közlekedésre

Több mint 2 milliárd forint bevétellel nem fedezett indokolt költsége van a személyszállítási ágazatoknak Debrecenben. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szolgáltató nem kapta meg az állami támogatás jelentős részét. Egyebek mellett erről is tárgyalt mai ülésén a pénzügyi bizottság. A testület tagjai támogatták az erről szóló beszámolót.
Csak autóbusszal több mint 72 millió embert szállított a Cívisbusz konzorcium 2016-ban. Mégis veszteséges mind a buszos, mind a kötöttpályás közlekedés. A tavalyi év adatai szerint 2,3 milliárd forint úgynevezett bevétellel nem fedezett költsége keletkezett a vállalatnak. Ennek a hiánynak elsősorban az az oka, hogy több olyan bérletkonstrukció van, amit az állami kötelezettség alapján kedvezményesen kell biztosítani. Ezeknek a szolgáltatásoknak azonban a fedezetét csak részben kapták meg.

- A város mint megrendelő köteles európai jogszabályok alapján helyt állni ezek után a díjak után, így a keletkezett finanszírozási különbséget a városi költségvetésből kell biztosítani – mondta el Hernádi Zoltán, a pénzügyi bizottság tagja.

A pénzügyi bizottság mai ülésén támogatta a Cívisbusz konzorcium és a DKV Zrt. beszámolóját a 2016-os helyi személyszállítási közszolgáltatás ellátásáról.

A bizottság azt is szorgalmazta, hogy a város pályázzon a vízgazdálkodásért felelős miniszter által kiírt víz- és csatornaszolgálatások támogatására. A pályázat célja, hogy azokat a településeket segítse, ahol a lakossági ivóvízellátás, szennyvíz-elvezetés és -tisztítás költségei meghaladják a szolgáltató lakossági árbevételeit.

- A támogatás arra vonatkozik, hogy 320 forint/köbméter feletti fajlagos ivóvíz beszerzés esetében, az e feletti részre támogatást lehet igényelni. Erre most a Debreceni Vízmű Zrt. pályázatot nyújt be 206 millió forint értékben – nyilatkozta Kovács István, a pénzügyi bizottság alelnöke.

A pénzügyi bizottság emellett támogatta az önkormányzat költségvetésének 2016-os zárszámadását. Az előterjesztésekről végső döntést várhatóan a csütörtöki közgyűlésen hoznak majd a képviselők.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések