Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Vérfürdőbe torkollt a dél-koreai elnök leváltása miatti tüntetés

Ketten meghaltak pénteken a dél-koreai fővárosban azon a tüntetésen, amelyet Pak Gun Hje leváltása elleni tiltakozásul szerveztek az államfő hívei.
Tíz embert vittek kórházba, akik közül az egyik egy 72 éves férfi. Ő az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint felmászott egy rendőrbuszra és leesett, beverte a fejét, majd erősen vérezni kezdett. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni. A másik haláleset okáról egyelőre nem adtak tájékoztatást a hatóságok.

Az alkotmánybíróság épületénél a hivatalából végleg eltávolított Pak több ezer támogatója gyűlt össze a helyi idő szerint péntek délelőtt kihirdetett döntésre várva. Miután kiderült, hogy a testület jóváhagyta az elnök parlamenti elmozdítását, végleg megfosztva őt az államfői poszttól, a vele szimpatizálók feldühödtek, többen megtámadták a rendőröket, és felmásztak a buszok tetejére, amelyekkel a hatóság körbevette a bíróság épületét.

Han Min Ko védelmi miniszter a feszültség miatt a hadsereget is utasította: készüljenek fel arra, hogy megakadályozzanak minden észak-koreai provokációt, ha Phenjan ki akarná használni a Dél-Koreában kialakult instabil átmeneti állapotot.

A hadikommunista Észak-Korea állami hírügynöksége tőle szokatlan gyorsasággal számolt be az ítéletről, s azt írta: Pak most már nem több, mint egy “közönséges bűnöző”.

Pak pártja tudatta: “alázatosan elfogadják” az ítéletet.

Az államfő szóvivője azt közölte, hogy Pak egyelőre – biztonsági okokból – nem hagyja el az elnöki rezidenciát, a Kék Házat. A hivatalából eltávolított államfőnek van egy magánrezidenciája Szöul egyik gazdag déli kerületében, Kangnamban, és ha távozik a Kék Házból, oda költözik majd a szóvivő tájékoztatása szerint. A szóvivő azt mondta, hogy Pak a pénteki nap folyamán nem készül hivatalos közleményt kiadni a személyét érintő bírósági döntéssel kapcsolatban.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség arról is beszámolt, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán Pak nem részesülhet majd az elnököknek járó nyugdíjban. A volt államfők kiváltságairól rendelkező dél-koreai törvény szerint ha egy elnököt alkotmányos felelősségre vonást célzó indítvány keretében eltávolítanak hivatalából, a későbbiekben a testőröket leszámítva semmilyen különleges bánásmód nem illeti meg.

Egy rendes körülmények között visszavonuló elnök nyugdíja éves fizetése 95 százalékának felel meg. Eszerint Pak mintegy 12 millió vonos (nagyjából 3 millió forintos) havi juttatást élvezhetett volna nyugdíjas éveiben, a pénteki fejlemény miatt azonban most már neki is csak a jóval kisebb összegű rendes állami nyugdíj jár, amelynek maximális értéke a jelenlegi kifizetések alapján havonta 1,9 millió von (mintegy 480 ezer forint).

A dél-koreai hadsereg eközben bejelentette, hogy az elnök leváltása nem befolyásolja a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer vitatott telepítését, amely hétfőn vette kezdetét.

Az ország első elnöknőjét azért függesztette fel decemberben hivatalából a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött.

Az alkotmánybíróság döntése végleg eltávolítja az államfői posztról a parlament által hivatalából decemberben elmozdított elnököt, aki ezzel mentelmi jogát is elveszíti, és bíróság elé kell állnia korrupció miatt.

A dél-koreai törvények értelmében az államfő leváltása után két hónapon belül elnökválasztást kell tartani - írja a lokal.hu.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések