Nem csak a hatásuk, de az illatuk is csodálatos!
Legfőképpen arra hivatott, hogy ragyogóbbá tegye az arcbőrünket, valamint puhább és feszesebb is lesz tőle.
Elkészítése is roppant egyszerű. Csak összekeverjük a három hozzávalót és már kész is.
- 2 evőkanál őrölt kávé
- 2 evőkanál méz
- 2 evőkanál joghurt
Majd fél órán át hatni hagyjuk az arcunkon és utána lemossuk egy langyos vizes törülközővel.
Az arcunkból pedig csak úgy áradni fog a finom kávé illat, úgy hogy mindenképp fogyasszunk el belőle egy csészével, hogy halmozzuk az élvezeteket!
Hajra
Sokkal puhább és fényesebb lesz tőle a hajunk.
Itt is csak össze kell kevernünk azt a két összetevőt, és már kenhetjük is a hajunkra.
- 1 evőkanál kávépor
- 2 evőkanál olíva olaj
A hajunk egész területére vigyük föl a keveréket, aztán pedig 15-30 perc múlva alaposan mossuk ki a hajunkból. Ezután pedig a megszokott hajápolási rutinunk következhet.
Veszélyes, mert könnyen rászokhat az ember!
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
0 Megjegyzések