Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Most mi történt valójában? Életben vannak a halottnak hitt migránsok

Egy 16 éves gambiai túlélőre hivatkozva az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága azt közölte szerdán, hogy 146 migráns belefulladt a Földközi-tengerbe. Ma kiderült, hogy 140 túlélőt sikerült kimenteni a hullámok közül.
Ahogy tegnap az Origo is beszámolt róla, az ENSZ 146 líbiai migráns halálát jelentette be. Ma azonban kiderült, hogy a 16 éves fiatalt

140 másik túlélővel a Jugend Rettet nevű civilszervezet mentőegységei kihúzták a vízből.  

A mentőegységek egy holttestet is találtak, míg négy-öt ember továbbra is eltűntnek számít.

A tinédzser el volt szakítva társaitól, amikor a lampedusai kórházba került zavart állapotban.Ezért gondolták azt, hogy ő az egyedüli túlélő.

A hajó vasárnap vagy hétfőn indult el a nyugat-líbiai Szabrata városából, fedélzetén – többek között – öt gyermekkel és számos várandós nővel. Az utasok többsége Nigériából, Maliból és Gambiából származott.

Az indulás után pár órával a hajóba elkezdett bezúdulni a víz,

majd egy üzemanyagkannába kapaszkodva sikerült életben maradnia.

AZ IOM szerint az idén március 26-ig bezárólag26 589 menekült és migráns érkezett Európábaa Földközi-tengeren keresztül, és 649-en vesztették életüket.

Az illegális bevándorlók 80 százaléka Olaszországba, a többiek Spanyolországba és Görögországba érkeztek.

Forrás: origo.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések