Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Most közölték: furcsa temetése lesz a Happy Gang sztárjának

Mohaman temetésén a megszokottól eltérően fog gyászolni a család.
A Fiumei úti temetőben kísérik utolsó útjára a Happy Gang alapító tagját, Mohamant. A zenész 45 évesen hunyt el március 3-án. A Blikkúgy értesült, hogy Meggyes Rolandtól március 29-én vesznek végső búcsút.

 A temetés nyilvános lesz, úgy tervezzük, hogy többen mondanak majd búcsúbeszédet. Hamvasztás volt, és azt szeretnénk kérni, hogy a gyászolók ne feketében, hanem színes öltözetben jöjjenek, mert Roli is ezt akarta volna – mondta a portálnak Maruzsi László egykori autóversenyző, Mohaman nevelőapja.

“A temetés nyilvános lesz, úgy tervezzük, hogy többen mondanak majd búcsúbeszédet. Hamvasztás volt, és azt szeretnénk kérni, hogy a gyászolók ne feketében, hanem színes öltözetben jöjjenek, mert Roli is ezt akarta volna” – mondta az énekes nevelőapja.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések