Januárig visszamenőleg kapják meg a magasabb bért.
Várhatóan áprilisban kapják meg a megemelt fizetést az állami cégeknél dolgozók - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A versenyszférához hasonlóan az állami vállalatok nagy részénél is megkötötték a bérmegállapodást, ami 3 évre szól és 2017-ben átlagosan 13 százalékos, 2018-ban 12 százalékos, 2019-ben 5 százalékos bérfejlesztést irányoz elő.
A 220-ból 79 többségi állami tulajdonú vállalat jelezte, hogy saját forrásból nem tudja megvalósítani a bérfejlesztést, nekik a költségvetésből 2017-ben mintegy 40 milliárd forintot, egy évvel később 45,6 milliárd forintot, míg 2019-ben további 26,3 milliárd forintot biztosítanak erre a célra.
Az államtitkár szerint a béremelés a munkaerő megtartását, hiányszakmáknál a munkaerő pótlását, és a megfelelő képzettséggel rendelkező dolgozók megbecsülését szolgálja - írja a privatbankar.hu.
0 Megjegyzések