Furcsán hangzik, de rá fog jönni, hogy így sokkal praktikusabb lesz az élete!
Mi nők hajlamosak vagyunk arra, hogy egy adott termékcsoportól többet veszünk a kelleténél. Szó nélkül használunk egyszerre három-négy testápolót, amit természetesen meg tudunk magyarázni azzal, hogy ezt erre a területre használom, azt pedig egy másikra. Itt meg is nyugodtunk, hogy nem haszontalanul vettük a termékeket.
Na de, szokott Ön arra figyelni, hogy napra pontosan mikor jár le egy adott termék szavatossága? Ugye nem?
Nem feltétlenül probléma, ha kicsit később használunk el egy adott terméket, mint ami a csomagolásán fel van tüntetve. Kivéve, hogyha olyan szépségápolási cikkekről van szó, ami folyékony, vagy pedig érzékeny területekre van kifejlesztve.
Kiemelnénk például a szempillaspirált, mint az egyik legnagyobb veszélyforrást! Nap, mint nap használjuk a szemünkön, sokszor éri levegő, tehát nagyon egyszerűen szaporodhatnak benne a baktériumok. Főleg akkor jelent problémát, ha több fajtát használunk egyszerre, és akár évekig használgatunk egy-egy spirált. Egyáltalán nem egészséges. Egy szempillaspirált körülbelül három hónapig használhatunk. Ez egy elég rüövid intervallum, viszont ha csak egyet használunk egyszerre, akkor pont el tudjuk használni.
Minden terméken jelen van egy kis ábra, aminek a közepében megtalálható, hogy hány hónapig használhatjuk.
Ha minden termékre ráírjuk, hogy mikor bontottuk ki, akkor teljesen nyugodtan hátradőlhetünk, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy ne tudjanak elszaporodni a baktériumok a pipere szekrényünkben.
Itt van egy kis segítség, hogy milyen fajta termékeket meddig szabad használni:
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!Mi nők hajlamosak vagyunk arra, hogy egy adott termékcsoportól többet veszünk a kelleténél. Szó nélkül használunk egyszerre három-négy testápolót, amit természetesen meg tudunk magyarázni azzal, hogy ezt erre a területre használom, azt pedig egy másikra. Itt meg is nyugodtunk, hogy nem haszontalanul vettük a termékeket.

0 Megjegyzések