Több szálon, bonyolult hálón át jutott el Hajdú-Biharba a drog Hollandiából.
Ha nem is egyedülálló, de nem gyakori, hogy miközben egy ugyanahhoz a bűnbandához tartozó férfi (Sz. László) már a büntetését is évekkel ezelőtt letöltötte, társai még mindig a bíróságot járják lényegében ugyanabban az ügyben. A banda tagjait „csak” kábítószerrel visszaéléssel vádolják, Sz. Lászlót viszont – aki nem mellesleg a bűncselekmény idején a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rendőreként dolgozott – kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el. Ez azért lehet, mert a most perelt csempészek ügyében nem elég, hogy hosszadalmas volt az eljárás, még meg is kellett ismételni. Mindenesetre hétfőn másodfokon kezdték tárgyalni.
Az csak színesíti a történetet, hogy miként arról fentebb szóltunk, az egyik csempész aktív rendőr volt. A balmazújvárosi férfi Hollandiából hordta a marihuánát 2008 tavaszától egyre növekvő, tíz kilogrammot meghaladó mennyiségben. Három vádlottnak kínálta az anyagot továbbértékesítésre. A megállapított tényállás szerint aztán közülük ketten hajdúszoboszlói bérelt lakásokban raktározták a beszerzett drogot. Az egykori rendőr azonban fél évvel később megbukott: hazafelé tartott a 11 kiló marihuánát rejtő autójával, amikor Németország déli részén egy parkolóban lecsaptak rá a rendőrök, 2009-ben pedig Trausteinben el is ítélték kereskedelemért. Négy évet kapott.
Bizományba kapták
Társait, a hálózat felgöngyölítése után Magyarországon fogták perbe. A megismételt első fokú eljárásban három és öt év közötti szabadságvesztésre ítélték őket. Az összesen hét vádlott kapcsolati hálójáról legyen elég annyi: a kábítószer kötötte őket össze, így vagy úgy, ismerték a másod- vagy harmadrendű vádlottat. Voltak, akik korábban is jól kiismerték magukat az alvilágban – cigarettacsempészeten edződtek, majd szintet léptek.
A másodrendű vádlott (K. Tamás) viszont inkább belecsöppent a „buliba”: anyagilag leégve éppen Hollandiában vállalt munkát, itt hozta össze a szél egy férfival (egy másik Sz. László), végül az ő oldalán lépett be az üzletbe. Ők később olyan jól megértették egymást, hogy Debrecenben közös céget alapítottak. Szerszámokat, edényeket hoztak be, ebben csempészték a kábítószert. A drogot bizományba kapták, amiben további üzletet láttak: inkább nem számoltak el minden pénzzel, mivel szórakozóhelyet akartak nyitni. Alighanem ez lett aztán ennek az Sz. Lászlónak a veszte, egyre jobban szorongatták az adósságai. Így aztán ki is szállt, Nyugat-Európában bújt el hitelezői elől. K. Tamás aztán az elsőrendű vádlottal (S. János) már közvetlenül a holland elosztótól vette az anyagot. Mikor aztán egy 6 millió forint értékű csomagot hoztak haza, a debreceni rendőrök rajtuk ütöttek. Első fokon a legsúlyosabb büntetést S. János (6 év fegyház) kapta. Az ügyben március 31-én lehet jogerős ítéletet - írja a haon.hu.
0 Megjegyzések