Biztos te is hallottál már arról, hogy kapcsolati problémák megoldására egyesek bevetik a csendkirályt. Ez egy olyan pszichológiai büntetés és manipuláció, amit talán már te is alkalmaztál, vagy tapasztaltál ahogy veled szemben használják.
Bármilyen kapcsolatban (családi, párkapcsolati, baráti, munkatársi) előfordulhat. Azonban ki kell mondanunk:ez a fajta viselkedés teljesen porba tiporja amásikat, bántó, éretlen és érzelmileg, időnként akár fizikailag is szörnyen károsító.
Ha teljesen figyelmen kívül hagyod a másikat, az egyáltalán nem a szeretet jele. Ez bántalmazás.
A csendkirály alkalmazásának nagyon sok indoka lehet.
1. Lehet, hogy téged okol a másik a problémáiért, ami valójában a sajátja. Könnyebb utat választ és téged büntet a némaságával, ezzel azt az érzetet keltve, hogy a probléma megszűnik (veled együtt). Emellett elképzelhető, hogy túl éretlen, hogy a bajairól beszéljen.
2. Bántani akar. Lehet, hogy tudatosan, de az is lehet, hogy számára nem teljesen világos, hogy ő éppen ezzel a viselkedésével súlyosan büntet. Nem biztos, hogy el tudja képzelni mit érezhetsz. Kontrollt ad a kezébe a hallgatás, amivel hatalmat gyakorolhat rajtad, a te érzéseid pedig teljesen fölöslegessé válnak.
3. Úgy gondolják, hogy ez a legjobb, amit tehetnek, mert ez segít. Úgy gondolják, hogy ezzel jobb ember lesz belőled, majd megtanulod, amit meg kellett volna. Az is elképzelhető, hogy szükségük van térre, de nem tudják kifejezni. Lehet, hogy menekülnek a szembesülés elől.
Fontos, hogy NEM biztos, hogy akik nem vesznek tudomást a másikról, azok automatikusan rossz és javíthatatlan emberek. Ettől viszont az, amit tesznek súlyos károkat tud okozni. Íme az öt legfontosabb:
1. Érzelmi traumát és stresszt okoznak
Az áldozatok depressziót, dühöt, frusztrációt, bűntudatot, magányt, fölöslegességet, elutasítást élhetnek meg. A teljesen lényük utasítódik el ilyenkor. A gyerekkorban megélt néma elutasítás felnőttkorban súlyos szorongásokhoz vezethet, mert a gyerek még kiszolgáltatottabb, főleg ha szülei alkalmazzák a némaságot.
2. Pszichológiai stresszt okoz
A struccpolitikával büntetett ember önbecsülése és önértékelése meredeken csökken. Kontrollvesztést élhet meg. Minél tovább tart a némaság, illetve minél gyakoribb büntetési eszköz annál súlyosabb következményei vannak.
3. Súlyos fizikai mellékhatások
Az agynak bizonyos területei azért felelnek, hogy érzékeljék a fizikai fájdalmat és annak fokozatait. Ez a terület akkor is aktiválódik, amikor valaki csendkirályosat játszik veled.
A testi tünetek a következők lehetnek: fejfájás, hasmenés, alvászavar, fáradtság, szorongás.
A hosszú időn át tartó stressz kimeríti a szervezetet és teret ad különböző idült betegségeknek, mint cukorbetegség, vérnyomásproblémák, gyomor és bélrendszeri megbetegedések, rák.
4. Viselkedés torzító hatás
Automatikusan felteszed magadnak a kérdést: Vajon mit csinálok rosszul? Mi a baj velem? Mondtam valami rosszat?
Az állandó önmegkérdőjelezés hatására elkezdhetsz olyan viselkedési formákat követni, ami igazán nem is te vagy (visszahúzódás, panaszkodás, agresszió). Hosszú távon pedig a személyiségedbe épülhet az a fals kép, hogy túlzottan érzékeny, kibírhatatlan és elfogadhatatlan vagy mások számára.
5. Módszeresen rombolja a kapcsolatot
A legtöbbször a kommunikációval van probléma, hiszen képtelenek a felek beszélni egymással és így nem is engednek teret arra, hogy bocsánatot kérjenek, vagy elsimerjék hibáikat.
Mindketten arra hajtanak, hogy nekik legyen igazuk és fölé helyezzék magukat a másiknak. Ez viszont távolítja őket, nem bíznak majd egymásban és egyre agresszívebben viselkednek.
Mit tehetsz?
Ha te vagy aki csendkirályosat játszik gondold végig: Mi a baj? Ha szükséged van egy kis térre, jogod van hozzá, de mondd el a másiknak, hogy utána megbeszélitek, de egy kis időre van szükséged.
Gondolkodj a másik fejével. Miben van ő? Mit érezhet? Egy kicsit tedd félre a saját álláspontodat. Ha meglátod, hogy miért haragszik rád a másik, lehet hogy könnyebben tudtok zöldágra vergődni.
Ha valaki direkt büntetésképpen használja ellened a csöndet, gondolj arra, hogy ők akkor érik el céljukat, ha téged dühösnek és elkeseredettnek látnak. Ne könyörögj nekik, hogy beszéljenek veled. Egyszerűen kerüld el velük a kontaktust. Ne add vissza nekik a csend büntetést, egyszerűen keress más kapcsolatokat.
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
0 Megjegyzések