Összedőlt egy lakóház egy kelet-kínai városban, a balesetnek két túlélője és legalább hét halottja van a hatóságok által közzétett legfrissebb adatok szerint - jelentette pénteken a kínai állami média.
A tájékoztatás szerint a baleset csütörtökön reggel történt a Csöcsiang tartományban található Vencsou nagyvárosában. Egy ötemeletes lakóháznak az egyik része látszólag mindenféle előzetes ok nélkül beomlott, maga alá temetve kilenc embert. A helyszínre kivonuló mentőcsapatok késő este öt holttestet találtak, további két halottat péntek reggel hoztak a felszínre.
A tűzoltók és a sürgősségi szolgálatok munkatársai az első túlélőre csütörtök este hét óra környékén, egy telefonhívásnak köszönhetően találtak rá. A 63 éves nő már tizenegy órája feküdt a romok alatt, amikor sikerült felhívnia a közeli hozzátartozóit. A családjának közvetítésével a mentőcsapatok felszínre tudták hozni az idős nőt. Éjfél után nem sokkal a mentőalakulatok további egy túlélőt emeltek ki a romok alól.
A két túlélőt kórházba szállították, 58 embert pedig evakuáltak a baleset következtében szintén megrongálódott közeli lakásokból, további lehetséges házomlásoktól tartva. Az előzetes hírek több lakóház beomlásáról szóltak, de később már csak egy összedőlt épületről tudósítottak. A hatóságok vizsgálatot indítottak a történtek tisztázására, viszont kizárták annak lehetőségét, hogy a balesetet az időjárási körülmények vagy a kedvezőtlen földrajzi adottságok okozták volna.
Tavaly októberben 22-en haltak meg egy Vencsou közelében történt hasonló balesetben. Akkor egy régi, többszintes lakótömb omlott össze, feltehetőleg az épület rossz szerkezete és az ingatag alapok miatt.
MTI
0 Megjegyzések