Az épület kulturális központként is funkcionál majd, jelenleg a felújítási munkálatok zajlanak.
Megvásárolt egy zuglói ingatlant a Magyar Iszlám Közösség, aminek a központja jelenleg a XIII kerületben, a Róbert Károly körúton található. Kovács Zoltán Ahmed imám a hírt egy január 20-ai prédikációjában osztotta meg a hívekkel, a beszéd pedig kikerült a legnagyobb videó megosztóra.
Kovács Miklós Ahmed a felvételen kifejtette, hogy egy nyugati országban mást jelent a mecset, mint a muszlim országokban, ahol leginkább az imádkozást szolgálja. „Nálunk, Nyugaton a mecset egyben egy központot is jelent. Ezért alakultak ki azok a helyiségek, amit nem csak mecsetnek nevezünk, hanem kulturális központnak” – folytatta az imám.
A hitszónok ezt követően elmondta, hogy január közepén a közösségük megvásárolt egy ingatlant Budapest XIV. kerületében, amit mecsetté és központtá alakít ki a Magyar Iszlám Közösség.
„Szükség van arra, hogy a muszlimok támogassák ennek a mecsetnek a létrehozását” – tette hozzá Kovács, utalva arra, hogy az épület megfelelő kialakításához sok munkára és anyagi forrásra van még szükségük. Portálunk megtudta, hogy a hely a „Germanus Gyula Iszlám Kulturális Központ, a Durics Hilmi Husszein Mecset” nevet fogja viselni.
Zugló nem tud a beruházásról
Kerestük az ügyben a XIV. kerületi önkormányzatot, hátha sikerül további részleteket megtudnunk a leendő mecsetről, ők azonban tőlünk hallottak először a beruházásról. A kerület sajtósa az atv.hu-nak elmondta: nincs információjuk arról, hogy a Magyar Iszlám Közösség bármit is vásárolt volna Zuglóban, így kizárható, hogy önkormányzati ingatlanról van szó.
Kis utánajárással kiderítettük, hogy az új központ a Paskál utcában lesz, az épületben korábban egy konditerem üzemelt. A központban lesz többek között mecsetrész, mosdóhely, könyvtár, gyermekmegőrző, bolt, iroda, étterem, fitnessterem, és még egy lakás is az imám számára.
0 Megjegyzések