Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Durvul a helyzet a déli határon. Négy új repülőgépet vetnek be a határvédelemre

Kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, szükség esetén árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek a Magyar Honvédség új, rövidesen hadrendbe álló ZLIN típusú repülőgépei.
Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar helyettes főnöke az MTI-nek adott interjújában elmondta: első körben négy kiképző, felderítő repülőt vásárolt a honvédség, amelyek megérkezésével kivonják a hadrendből a JAK-52-es repülőgépeket.

A Magyar Honvédség eddig JAK-52-es típusú kiképzőgépeket használt. Ezek az ’50-es, ’60-as évek technológiai színvonalát képviselik, elavultak, nagyjavításuk meglehetősen költséges lenne. Mindenképpen váltani kellett, és költséghatékonyabb megoldás volt új gépek beszerzése – mondta az altábornagy. A két ZLIN Z-242L típusú kiképző és a két ZLIN Z-143LSi típusú felderítő és futár repülőgép már korszerű, digitális műszerekkel felszerelt – fűzte hozzá.

A négy új repülőgép március végéig megérkezik a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisra a honvédség négy új repülőgépe, ahonnan felszállva határőrizeti munkát segítő megfigyelésre is be fogják vetni őket.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések