Nagyobb mozgástér jut a különleges mentőszervezeteknek

A különleges mentőszervezetek is a megújult Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) részévé válnak, s tervek szerint a társaság hamarosan köztestületté lakul. A képzésen, s a technikai fejlődésen kívül az utánpótlásban is kedvező változást hozhat a folyamat.
– Nagyobb felelőséggel és hatáskörrel jár, ha a tűzoltószövetség is köztestületként működik majd a jövőben – hangsúlyozta szerda délutáni sajtóbeszélgetésen Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, az MTSZ elnöke. Hozzátette: alaposan előkészítik az átalakulást, melynek révén még hatékonyabbá válik a munka.

Dobson részletesen ismertette a szervezet elmúlt időszakban végzett tevékenységét, s kiemelte: hazánkban 760 önkéntes tűzoltó egyesület működik.

Nőtt az állami támogatásuk

Az MTSZ-hez országosan 28 944 tűzoltó, 838 gépjármű tartozik, évente közel 11 ezer bevetésen vesznek részt. Jelentősen nőtt az állami támogatásuk: 2008-ban 114 millió forintot kaptak, 2016-ban 600 millió forintot. Tervek szerint az eddigi hármas tagozódással szemben négy fő részből áll majd a szövetség, ugyanis 2017-ben – az önkéntes, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok mellett – a különleges mentőszervezetek is a tűzoltó szövetség részeként folytatják tevékenységüket. 

A szervezeti átalakulás mellett szól többek közt az erőforrások hatékonyabb koordinálása, de a képzés és az utánpótlás nevelés szempontjából is fontos lehet. Kelemen Zsolt, az MTSZ alelnöke rámutatott: a hazánkban jelenleg riasztható 40 önálló beavatkozásra jogosult önkéntes tűzoltó egyesület tagjai közel 800 ezer lakos védelmét látják el, s a középtávú cél, hogy számuk rövidesen 60-ra emelkedjen.

A különleges mentőszervezetek csatlakozásával teljessé válik a tevékenység, hiszen a csapatok mélyből, magasból és vízből mentés területén is jelentős tudással, tapasztalattal rendelkeznek. Bodó László, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület elnöke szerint az átalakulás után is fontos a műszaki fejlesztés.

Forrás

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!