A nemzeti gyásznapon megyeszerte több intézményben, iskolákban és hivatalokban egyaránt megemlékeztek a veronai busztragédia áldozatairól. A gyászoló diákok közül sokan feketébe öltöztek és szinte mindenhol mécsest is gyújtottak az eltávozottak emlékére. A közintézményeken homlokzatára pedig kitűzték a fekete lobogót.
A gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban is méltóságteljes módon emlékeztek a veronai buszbaleset áldozataira, hétfőn délelőtt.
— Az iskola diákjai is gyakran járnak buszos kirándulásokra, illetve sítáborba is. A tragédiát követően rögtön érezhető volt, hogy a fiatalokat mennyire mélyen érintették a történtek – nyilatkozta lapunknak Szűcs Levente. Az intézmény igazgatója kiemelte, tanulóik nagy számban csatlakoztak a hétfő délelőtti főhajtáshoz és sokan – bár nem volt előírva – feketébe öltöztek.
Az aulában tartott megemlékezésen Szűcs Levente mondott néhány gondolatot. Mint hangsúlyozta, nincs, nem lehet annál nagyobb gyász, amikor egy szülő veszíti el a gyermekét. Az iskola mind a tizenhat osztálya egy-egy mécsest gyújtott az áldozatok tiszteletére, majd a diákok egyénileg is megtehették ugyanezt.
A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban a tanítás kezdete előtt minden osztályban megemlékeztek az eltávozottakról. Pár órával később, az intézmény magyar kultúra napi rendezvényén is fejet hajtottak a jelenlévők.
— Békéscsabán a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziumban tartottunk megemlékezést. Igazgató úr megemlékező beszédét követően, a középiskolások elhelyezték a megemlékezés virágait és mécseseket gyújtottunk, ezzel is fejet hajtva a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának halálos balesetet szenvedett áldozatai előtt — olvasható Szarvas Péter polgármester közösségi oldalán.
A Békéscsabai Szakképzési Centrum 8 tagintézményében - egy időben, hétfőn, 9 óra 30 perckor rendeztek megemlékezést. A tiszteletadáson az intézmény mintegy 6000 diákja és a pedagógusai vettek részt. A tagintézmény-vezetők gondolatait követően egy perces néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra, majd a kialakított emlékfalnál 16 mécsest és 16 szál fehér rózsát helyeztek el.
Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium főépületénél a bejárat közelében emlékhelyet alakítottak ki. A fővárosi diáktársak busztragédiájának az áldozataira ott emlékeznek néma főhajtással és gyertyagyújtással. Megtudtuk, a szalagavatóra készülő intézmény tanárait és diákjait egyaránt mélyen megrázta a tragédia híre.
Békésen mintegy százan vettek részt a busztragédia áldozatai emlékére tartott gyertyagyújtáson és néma főhajtáson, hétfőn délután, a református templomnál. Izsó Gábor polgármester úgy fogalmazott: az együttérzés, a csendes részvétnyilvánítás ereje minden közösség számára fontos és erőt adó lehetőség, amellyel lélekben odaállhatunk megtört embertársaink mellé, kifejezhetjük együttérzésünket. Ezt követően Molnár Máté református lelkész mondott fohászt az áldozatokért és hozzátartozóikért.