Tudd meg, honnan fakad Magyarország szent vize!
Magyarországon számos hellyel kapcsolatban merült már fel, hogy gyógyító erők, különleges energiák járják át, ám csak keveset övez akkora tisztelet, mint Mátraverebély-Szentkutat, ahol a ferences rend is tevékenykedik.
Mátraverebély-Szentkút ismert zarándokhely, melyet a nemzetközileg tisztelt Szent László-forrás vize tesz különlegessé. A települést ráadásul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nemzeti Mária-kegyhellyé és búcsújáróhellyé nyilvánította.
Mátraverebély-Szentkút legendája
Szentkút legendája távolra nyúlik vissza az időben, egészen 1091-ig, amikor Szent László király a kunok ellen vívott itt harcot. A legenda szerint a király csapatai kelepcébe kerültek a völgyben, ahonnan Szent László a lovával ugratva próbált menekülni. Ahol a ló patája földet ért, víz tört elő, melynek helyét a király később fegyverével kiszélesítette, megnyitva ezzel az utat a forrásnak.
A vízzel kapcsolatban ezt követően számos csodát jegyeztek fel. Egy 1714-es irat szerint például egy néma fiú az erdőben szomjasan bolyongva lemaradt édesapjától, amikor megjelent neki a Szűzanya, és a forráshoz vezette. A fiú ivott a lópatkó alakú medencéből, és az apja után kiáltott, hiszen csodás módon visszatért a hangja.
Más feljegyzések szerint 1700-ban egy aranyszínű kereszt ragyogott a vízben, míg 1701-ben hívők tömege előtt jelent meg Szűz Mária a trónján, a kis Jézust tartva kezében. A csodákat XI. Kelemen pápa hitelesnek nyilvánította.
Zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton
Szentkútra már 1210-ben olyan sok zarándok érkezett, hogy templomot emeltek a településen, majd 1258-ban az Apostoli Szentszék búcsújáróhellyé tette a falut. Népszerűsége a 15. századig töretlen volt, ám ekkor a török pusztítás elsöpörte a települést. A ferences szerzetesek ezt követően 1650 környékén kezdték újraéleszteni Mátraverebély-Szentkút tiszteletét, mely mindmáig él.
A Budapesttől mintegy száz kilométerre északra, Salgótarján és Hatvan között fekvő faluba évente nagyjából 200 ezer zarándok látogat el.
Mit láthatsz Mátraverebély-Szentkúton?
A Mátraverebély-Szentkútra érkező zarándokok és turisták felkereshetik a legendás forrást, mely a Szent László-szakadék katlanszerű tisztásán helyezkedik ettől. Ettől nem messze lépcső vezet a sziklába vájt remetelakásokhoz.
A településen megismerkedhetsz a helyi ferences rendházzal, mely előtt gyóntatóudvar működik. Szintén érdemes megnézni mise idején a kivételes szépségű Szentkúti Nagyboldogasszony-templomot, valamint a faluba 2014-ben visszakerült Szent Szűz-kegyszobrot.
Mátraverebély-Szentkút emellett egy ereklyéjével is büszkélkedhet, mely egy II. János Pál pápa vérével átitatott kendő. Ez a pápa elleni merényletkísérletre emlékeztet, és minden évben február 2-án, május 13-án és július 1-jén lehet megtekinteni.
A kép forrása: youtube.com
0 Megjegyzések