Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Két vezetéstől eltiltott sofőrt fogtak Debrecenben

Két férfi is eltiltás hatálya alatt vezetett gépjárművet.
A rendőrök 2017. január 20-án 12 óra 10 perckor Debrecenben, a Monostorpályi úton megállítottak egy személygépkocsit és igazoltatták a sofőrt, aki vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A járőrök megállapították, hogy a 60 éves helyi lakost a Debreceni Járásbíróság 2017. július 30-ig a járművezetéstől eltiltotta.

Aznap 18 óra 45 perckor Debrecenben, a Gizella és Rigó utcák kereszteződésében egy személygépkocsival közlekedő férfi nem állt meg az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál, ezért őt a rendőrök megállították és igazoltatták. Az intézkedés során a járőrök megállapították, hogy a 22 éves helyi lakost a Debreceni Járásbíróság a járművezetéstől 2017. november 14-ig eltiltotta.

A két férfit a rendőrök járművezetés az eltiltás hatálya alatti szabálysértés elkövetése miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések