Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Hajdú Péter: Túl közel engedtem magamhoz egy kígyót

Úgy tűnik nem sikerül a szép elválás Sarka Kata és Hajdú Péter számára. Bár a házaspár a párkapcsolatuk válságának elején még mindent megtett az esetleges békülésért, ez mostanra már mindkettejük szerint lehetetlen.

Hajdú Péter Szily Nórának árulta el, mit érez 2016 kapcsán – írja a Life.hu.

A műsorvezető szerint az elmúlt év az árulásról, válásról és talpra állásról szólt.

Az azért Hajdú Péter hangsúlyozta az árulást semmiesetre sem a feleségére, Sarka Katára érti.

„Milyen jelzőt használjak még? Undorító. Pont. Most az árulásról beszélek. Hangsúlyozom, nem a házasságomra értem. Ezek a jelzők nem a feleségemre, a gyerekeim anyjára vonatkoznak, hanem az árulásról és az árulást jelentő időszaknak szólnak” – magyarázta a műsorvezető Szily Nórának.

Kiderült az is, hogy a tévés számára nagyon fontos volt, hogy a gyermekei ne csonka családban nőjenek fel, miután ő elvált szülők gyermeke volt.

„Próbáltam úgy feleséget választani, hogy erre figyeljek, és nagyon erősen hittem a kapcsolatunkban. Kata a barátom volt, a szövetségesem, a társam, a szerelmem – minden egyben” – árulta el Hajdú Péter. „Nyolc éven át így is tűnt. Én azt gondolom, hogy valódi szerelem volt. Azt hittem, hogy ő az igazi, ezt komolyan mondom! És ha visszanézem az üzenetváltásainkat, egy-másfél évvel ezelőtt még ő is így fogalmazott. De hát, másként alakult…”  – tette hozzá.

A műsorvezető ma már tudja el kell engednie Katát. Vallomásából azonban kiderül, valakiben nagyon nagyot csalódott.

„Amikor nyáron arra jöttem haza, hogy üres volt a ház, Kata elköltözött a gyerekekkel, és én egy órát sírtam a gyerekszobában – ő volt az első, akit felhívtam. Nyilván túl közel engedtem magamhoz egy kígyót, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Teljesen félreismertem valakit, aki az életünk része volt. Mindent megosztottam vele. Nem fogom elmondani, hogy mivel árult el, de amit tett, az megbocsájthatatlan” – jelentette ki Hajdú Péter.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések