Ünnepségre készülődtek a Békés Megyei Kormányhivatal orosházi kormányablakában hétfőn délelőtt.
Miközben a munka zavartalanul zajlott, egy orosházi, három gyermekes édesanyának átadták a virágcsokrot annak alkalmából, hogy ő volt a százezredik ügyfél. Köszöntésekor Lustyikné dr. Papp Anikó, az Orosházi Járási Hivatal vezetője elöljáróban emlékeztetett, két éve nyitottak ki.
— Január 31-én ünnepli második születésnapját az orosházi kormányablak. Az itt intézhető ügyek száma folyamatosan emelkedik, növekszik ügyfeleink száma is. Az elmúlt két évben átlagosan naponta több mint kétszáz ügyfél ügyeinek az intézését végeztük — mondta.
— Erre számítottunk és igyekeztünk a munkaszervezést kialakítani, a megfelelő humánerőforrást, tárgyi feltételeket biztosítani, hogy azokat az elvárásokat, amelyek a gyors, egyszerű és hatékony ügyintézésre irányultak, megvalósíthassuk. Nagyon örülök, hogy számos elismerő szó, pozitív visszajelzés érkezik a lakosságtól. Az orosházi kormányablak megnyitását követően 10 ezret meghaladó, a tótkomlósit követően több mint 4600 ügyfél-elégedettségi kérdőívet töltöttek ki az ügyfelek. Ezek alapján az elmúlt évben az orosházi kormányablak ügyfeleinek 93,3 százaléka, a tótkomlósi kormányablak ügyfeleinek pedig 92,3 százaléka a legjobb minősítést adta.
– Az elismerés a kollektívát, a kormányablak ügyintézőit illeti, akik rugalmasan, segítőkészen, az ügyfelek problémáira érzékenyen végzik feladatukat és folyamatosan képzéssel, önképzéssel igyekeznek a minőségi munkavégzésnek, a szakmai elvárásoknak megfelelni – hangzott el.
Az Orosházi Járási Hivatal Kormányablak Osztályának mind az orosházi, mind a tótkomlósi kormányablakában a vonatkozó jogszabály szerint 1540 ügytípusban lehet ügyet intézni vagy ügyet kezdeményezni. Ez jelentős növekedés az elmúlt év elejéhez képest, hiszen akkor ez a szám alig haladta meg az ötszázat. A járás illetékessége nyolc település 51 ezer lakosára terjed ki — tudtuk meg a hivatalvezetőtől.
A kormányzati szándék szerint újabb ügytípusoknak a kormányablakokba történő delegálására kell számítani, ezzel összefüggésben a lehetőségekhez mérten a kormányablakok további fejlesztése várható.
Az ünnepelt, Rafaelné Horváth Tímea lapunknak elmondta, lejárt a jogosítványa, annak hosszabbítását intézte, majd egyetemista fiának jött hatósági igazolásért, amikor szóltak neki, hogy ő a százezredik ügyfél.
— Szegeden tanul gyógyszerésznek a legnagyobb fiú. Van még egy 17 és egy 5 éves gyermekünk is. Sok az intézni való a családban, hamarosan újra jövök, mert Romániába készülünk, kell uniós egészségügyi kártya, meg a legkisebb gyermekünknek személyi igazolvány — sorolta a Linamar Hungary Kft. gépkezelője.
