A Fidesz szerint a most induló újabb brüsszeli eljárás megerősíti, hogy Brüsszel a bevándorláspárti és a "Soros-szervezeteket" védi.
A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az Európai Bizottság bejelentésére reagált, amely szerint kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a "Stop Soros" törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás.
A Fidesz azt írta, hogy a brüsszelieknek útjukban áll a "Stop Soros" és a migránsok betelepítését megtiltó alkotmánymódosítás, ezért indítanak miattuk eljárást.
A "Stop Soros" büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését és finanszírozását, az alkotmánymódosítás pedig megtiltotta a migránsok betelepítését és megerősíti nemzeti önazonosságunkat - értékeltek.
Úgy fogalmaztak, hogy "ez nyilvánvalóan szúrja a szemét mindazoknak, akik migránsokkal akarják elárasztani Európát".
A mostani eljárás egy újabb politikai nyomásgyakorlás Magyarországra, és bizonyítja azt is, hogy Soros Györgynek a brüsszeli bizottságban is megvannak az emberei - írták.
Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, mind a "Stop Soros", mind az alkotmánymódosítás maradni fog, mert a magyar emberek egyértelműen kifejezték: nem akarják, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak.
"Ezért állunk minden jogi és politikai vita elébe" - olvasható a közleményben.
MTI
- Megrongálták Wass Albert egri mellszobrát
- Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében
- Párbeszéd: a kormány nem tartja be a pedagógusok életpályamodelljáről szóló ígéretét
- Két autó ütközött össze Füzesabony térségében.
- Kötelezettségszegési eljárást indított az EU Magyarország ellen a "Stop Soros" törvénycsomag miatt
0 Megjegyzések