Hirdessen itt

Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében

Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében - jelentette be az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szakács László azt mondta, arra kérik a Fideszt, hogy a nemzetközi példák tükrében vizsgálja felül álláspontját: legyen új banki elszámoltatás, minden devizahiteles szerződést számoljanak újra, és a felvételkori árfolyamon forintosítsák azokat. A szerződések újraszámolásának idejére kilakoltatási és végrehajtási moratóriumot kell elrendelnie a kormánynak ezekben az ügyekben - közölte.

Felidézte, hogy a közelmúltban Horvátországban olyan bírósági ítélet született, miszerint a horvát devizahiteleseknek visszajár az a pénz, amit az árfolyam-különbözet és a rossz tájékoztatás miatt tőlük a bankok tisztességtelenül beszedtek. Megjegyezte, Szlovéniában és Romániában is született hasonló ítélet.

Az ellenzéki politikus kijelentette, most a Fidesz dönthet, hogy a családok oldalára áll, vagy továbbra is marad a bankok oldalán.

Szakács László kitért arra, hogy csak tavaly majd 700 milliárd forintot "kaszáltak" a bankok a magyar családokon, és közben folyamatosak voltak a végrehajtások és a kilakoltatások a devizahiteles ügyekben.

Azon véleményének is hangot adott, hogy a bankok anyaországaikban valószínűleg nem tudtak volna olyan hitelszerződéseket kötni, mint Magyarországon, ezért nyugodtan követelhetik tőlük, hogy itt is ugyanolyan tisztességes feltételekkel kössenek szerződéseket.

Szabó József, a Hiteles Mozgalom képviselője azt kifogásolta, hogy nincs Magyarországon olyan ítélet, amely kimondaná, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatban becsapták az állampolgárokat. Ezt a kormány, illetve a bankszövetség megrendelése nyomán született kúriai jogegységi határozatokkal magyarázta. Szükségesnek tartja, hogy az EU vizsgálja meg a devizahiteleseket ért jogállami sérelmeket.

Ravasz László, az Adóskamara képviselője is az igazságszolgáltatás működését kifogásolta. A korábbi bíró azt mondta, hatvan éve nincs független igazságszolgáltatás és független ítélkezés Magyarországon. Ez az - folytatta -, ami meghatározza, hogy nem lehet ma Magyarországon devizahiteles pert megnyerni, a bírák bármikor, bármilyen ítéletet meghozhatnak. A bíróknak a nemzetközi ítéletek után vállalniuk kell a morális, az anyagi és a fegyelmi felelősséget a devizahiteles ügyekben ezt követően hozott ítéleteik miatt - mondta.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések