Folytatódik a Magyar Falu program: az idén még több támogatás jut a kistelepüléseknek
A Magyar Falu programot 2025-ben is folytatják, az idén még több támogatást nyújt a kistelepül…
A Magyar Falu programot 2025-ben is folytatják, az idén még több támogatást nyújt a kistelepül…
A program alapvető célja, hogy megállítsa az elmúlt évtizedekben a falvakban tapasztalt draszti…
„Ha a baloldal átvenné az ország irányítását, elsorvasztanák a falvakat" Csaknem ezermilliá…
– Háromszázhatvan érvényes pályázatot benyújtó falu kap támogatást saját településrendezési terv…
Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől pályázhatnak a Magyar falu pr…
A kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a v…
Újabb 1026 nyertes településnek közel 10 milliárd forint támogatást osztanak ki a Magyar falu pr…
Tavalyhoz képest nagyjából ugyanannyi, több mint 11 ezer pályázat érkezhet be idén az önkormán…
A falvakban maradást és a falusi élet jobbá, élhetőbbé tételét segíti a 2018-ban indult Magya…
Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt - ötmill…
Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történe…
Továbbra is népszerűek a Magyar Falu Programnak az életminőség javítását célzó pályázatai - m…
Töretlen az érdeklődés a Magyar Falu Program iránt, népszerűségét jelzi, hogy már a potenciáli…
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK