Támogassa munkánkat!

Fidesz: Magyar Péterék az átverés költségvetést nyújtották be, azoktól is elvesznek, akiknek látszólag adnak


A Tisza Párt a költségvetési javaslat benyújtása előtt még rendszeresen kommunikált a 2027-es büdzséről, annak nyilvánosságra kerülése óta azonban Magyar Péter és a Tisza-frakció is hallgat a tervezetről – hívta fel a figyelmet Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a magyar emberek megtévesztése zajlik, hiszen a Tisza a kampányban tett ígéreteivel szemben olyan költségvetést készített, amely szinte minden társadalmi csoporttól elvesz. 

Bóka János hangsúlyozta: a tervezett adójóváírásokat lényegében levonják a béremelésekből, a megmaradó jövedelemnövekedést pedig az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása emésztheti fel. A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a baloldali, újkommunista költségvetés megfojtja a gazdaságot. Hozzátette: a Fidesz ebben a formában elfogadhatatlannak tartja a javaslatot, ezért annak visszavonását kezdeményezi.

Palóc André, a Fidesz képviselője a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetési tervezetben 26 különböző adóintézkedés azonosítható, amelyek szerinte veszélybe sodorhatják a munkahelyeket. Külön kiemelte a katás vállalkozókat:

a 138 ezer érintett adóterhe jövőre ötven százalékkal, 2028-tól pedig már száz százalékkal emelkedhet.

A képviselő szerint a vállalkozások újabb adóemelésekkel és terhekkel szembesülnek, miközben éppen azok kerülnek nehéz helyzetbe, akik a legtöbb ember megélhetését és fizetését biztosítják. Palóc André úgy látja, ilyen körülmények között nehezen teljesülhetnek a Tisza nagy béremelési ígéretei. Mint mondta, a bruttó átlagbérek növekedésének dinamikája is megtörhet, a jövő évre tervezett átlagos béremelkedés pedig mindössze 5,6 százalék lehet.

A politikus arra is emlékeztetett, hogy Magyar Péter 2024-ben még az akkori minimálbér megduplázását ígérte, ez azonban a mostani költségvetési elképzelések alapján nem valósul meg. Palóc André szerint így a minimálbérből élőket is becsapta a Tisza elnöke.

A lakáshitelek területén szintén jelentős drágulásra figyelmeztetett. Számításai szerint egy 50 millió forintos, 25 éves futamidejű, használt lakás vásárlására felvett hitel havi törlesztőrészlete 55 ezer forinttal lehet magasabb. Emlékeztetett arra is, hogy

a hazai lakásvásárlások mintegy 80 százaléka használt ingatlanokra irányul, így az intézkedés a lakásvásárlók széles körét érintheti.

A nyugdíjasok helyzetét illetően Palóc André azt emelte ki, hogy a költségvetési javaslat alapján nem kapnák meg a 14. havi nyugdíj következő részletét. Ez mintegy 2,3 millió nyugdíjast érintene, akik számításai szerint több mint 66 ezer forinttal kevesebb juttatáshoz jutnának.

A sajtótájékoztatón szóba került a Wekerle Plusz program előkészítése is. Egy újságírói kérdésre válaszolva Palóc André arról beszélt, hogy a bankok még a szükséges formanyomtatványokkal sem tudtak felkészülni a kormány által a napokban bejelentett konstrukcióra. A képviselő ezt a kapkodó kormányzati működés példájaként értékelte.

Amikor kapkodásról, Facebook-kormányzásról beszéltünk, erre gondoltunk

– fogalmazott Palóc André.

(MNO)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi