Támogassa munkánkat!

Vétózott a lengyel elnök


Vétót emelt a lengyel államfő három törvény ellen, köztük az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által hozott döntések lengyelországi végrehajtásáról szóló jogszabállyal szemben – ezt maga Karol Nawrocki közölte csütörtökön az X-en közzétett videóban. 

A megvétózott törvényt a parlament szeptemberben szavazta meg. A jogszabály új mechanizmusokat szab meg a 46 tagországot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő EJEB döntéseinek végrehajtásához. A törvény előterjesztői azzal érveltek, hogy az utóbbi időben megnőtt azoknak ítéleteknek a száma, amelyeket az EJEB Lengyelország ellen hozott, és amelyek végrehajtása még mindig folyamatban van.

Nawrocki aláhúzta: Lengyelországnak teljesítenie kell nemzetközi kötelességvállalásait, ennek viszont összhangban kell lennie az állam alkotmányos berendezkedésével és a bíróságok függetlenségének az elvével.

Az államfő azzal érvelt, hogy a törvényhozók a jogszabályban „szándékosan és tudatosan” nem határoztak meg olyan eljárást, amely szerint akkor lehetne eljárni, amikor az EJEB-ítélet végrehajtása „egyenesen ellentmondana” a lengyel alkotmánynak.

Nawrocki azt is kifogásolta, hogy a törvény elősegítette volna a lengyelországi bírósági döntések kétségbevonását „azon ürügy alatt, hogy foganatosítani kell a nemzetközi megoldásokat”.

Bírálta továbbá, hogy a jogszabály értelmében a mindenkori külügyminiszter döntene arról, hogy az adott EJEB-ítélet végrehajtásáért melyik lengyelországi szerv felelne. Ezzel a külügyminisztert „példa nélküli jogosultsággal ruháznák fel arra, hogy befolyásolja az igazságügy működését” – fogalmazott Nawrocki.

Az elnöki vétót a parlamenti alsóház (szejm) az újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ekkora többsége az alsóházban.

MTI

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Hirdetés*