Támogassa munkánkat!

Újraválasztották Kubatov Gábort a Ferencváros elnökének


A miniszterelnök szeptember 18-án név szerint beszélt arról, hogy Kubatovnak távoznia kell a Fradi éléről. A sport és a politika szétválasztására hivatkozva olyan összeférhetetlenségi szabályokat jelentett be, amelyekkel a Ferencváros elnökét is kiszorítaná a sportvezetésből. 

Kubatov Gábor mögött azonban komoly támogatás sorakozott fel. Október 11-én 89 egykori és jelenlegi sportoló, illetve edző állt ki mellette nyílt levélben, majd további 67-en csatlakoztak hozzájuk. 

Összesen 156-an, köztük olimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnokok.

Nyilasi Tibor, Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Hajnal Tamás, Kökény Beatrix, Gerendás György, majd Dibusz Dénes, Botka Endre, Böde Dániel és Kucsera Gábor is a támogatók között szerepelt. Több sportág, több generáció meghatározó alakjai vállalták nyilvánosan, hogy Kubatovval képzelik el a folytatást.Az aláírók felidézték, milyen nehéz helyzetben vette át a klubot 2011-ben, és milyen eredményeket ért el azóta a Ferencváros. 

Hangsúlyozták: Kubatov előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes, támogatásukat pedig az elnökként végzett munkájával indokolták.

Magyar Péter az első nyílt levél hírére azzal reagált: „Szánalmas.” Ezután autóneppernek nevezte Kubatovot, és hozzátette: „A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog.”

A kormány törvényjavaslata közben az Országgyűlés elé került, a zárószavazást november végére tervezik, így a jogi vita még folytatódhat.

A mai újraválasztás politikai üzenete viszont világos: Magyar Péter nyilvános támadásai és a kilátásba helyezett kizárás sem fordították Kubatov ellen a klub döntéshozóit. 

A Ferencváros ismét bizalmat szavazott neki.

(Deák Dániel Fb.)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi