Támogassa munkánkat!

Trump: Ukrajnának új elnökre lenne szüksége, aki képes megállapodást kötni (Videó🔁)


Élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt és az ukrajnai háború kezelését Donald Trump a rijádi repülőtéren, miközben arról is beszámolt, hogy megérkezésekor egy friss támadásról szerzett tudomást. 

Az amerikai elnök a szaúd-arábiai főváros repülőterén újságíróknak nyilatkozva többször is keményen bírálta az ukrán államfőt. 

Trump szerint Zelenszkijnek már több alkalma is lett volna lezárni a háborút, mégsem tette meg. Az amerikai elnök arra szólította fel az ukrán vezetést, hogy haladéktalanul állítsa le a támadásokat, és hozzátette, hogy a maga részéről áttekinti a helyzetet. 

Trump kijelentése szerint 

Ukrajnának új elnökre lenne szüksége, aki képes megállapodást kötni.

Az amerikai elnök utalt rá, hogy a jelenlegi ukrán vezetéssel nem lát esélyt a tárgyalásos rendezésre, és jelezte, hogy kész döntéseket hozni az ügyben.

Az elnök a rijádi repülőtéren arról is beszámolt, hogy közvetlenül az érkezésekor értesült egy közelebbről meg nem nevezett támadásról, ám ennek részleteit nem fejtette ki. 

Kijelentéseit egy rövid helyszíni sajtónyilatkozatban tette meg, mielőtt folytatta volna szaúd-arábiai programját. Az elnök vélhetően a rijádi repteret ért támadásra utalt.

Trump nyilatkozatai jól illeszkednek a korábbi retorikájába, amellyel rendszeresen nyomást gyakorol Kijevre a konfliktus mielőbbi lezárása érdekében, miközben személyesen Zelenszkijt teszi felelőssé a háború elhúzódásáért. 

(portfolio.hu)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Hirdetés*